Budapest, 2014. január

- Szerintem a két szülő ölte meg a fiatalabb testvérrel együtt. – mondta a rendőrtiszti főiskolás lelkesen és belelapozott a jelentésekbe. – Egyedül a vőlegénynek nem volt oka megölni, de a többieknek biztosan.
Budai mogorva tekintettel pillantott a fiatalemberre és szó nélkül kiment az irodából. Mióta a Bűnügyi Igazgató rásózta az izgága másodévest, hogy az Életvédelmi Osztályon töltse a gyakorlatát, még a cigarettát sem tudta nyugodtan elszívni.
Pedig most igazán ráfért volna egy kis nyugalom.

Tegnap délután ötkor valaki kézigránátot dobott egy bankfiók ajtaja elé és a robbanásban két járókelő az életét vesztette. A rendőrség hiába rendelte el a szokásos információs blokádot, húsz perccel később az egész ország tudta már, hogy mi történt, mert minden létező médium közölte az eseményeket. Nem volt elég, hogy az újságírók összezavarták a nyomozás kezdetét, estefelé bejelentés érkezett, hogy megfojtották Barkóczi György menyasszonyát. Barkócziék az ország leggazdagabb családjai közé tartoztak, vagyonuknak köszönhetően rendkívül sok befolyásos baráttal rendelkeztek és Budai tudta, hogy ha meg is találja a gyilkost, mindenképpen diszkréten kell eljárnia.
Kovács Hajnalkát este hét körül találta meg a XII. kerület tetején fekvő, hatalmas villa számukra fenntartott részében a szokásos délutáni sétájáról hazatérő Barkóczi György, az áldozat vőlegénye. Azóta tizenhárom óra telt már el – a doki szerint a gyilkosságtól számítva pedig tizenöt – de a kihallgatásokra még csak most kerülhetett sor, mert a család valahogy elintézte, hogy ne kelljen azonnal a nyomozók rendelkezésére állnia.
Budai elfintorodott. Egyenlők és egyenlőbbek.
- Milyen viszonyban volt Kovács Hajnalkával? – kérdezte az előtte ülő középkorú férfit. Barkóczi Sándor elegáns öltönyt viselt, hullámos, őszes haja a vállát verte.
- A fiam menyasszonya volt. Nem igazán ismertem.
- Ha jól értesültem, Ön nem különösebben szerette volna, ha ez a házasság létrejön.
- Maga is azt szeretné, ha mindenből a legjobb jutna a gyerekének, nem? – Budai észrevette, hogy a férfi gyűrűsujján lévő pecsétgyűrűnek törött a foglalata. – Ez a lány nem volt a fiamhoz való.
- Arra gondol, hogy Kovács Károly, Hajnalka apja tizenöt évvel ezelőtt az üzlettársa volt?
Barkóczi Sándor megrökönyödött, láthatóan meglepte a hirtelen témaváltás.
- Károly annak idején meglopott, ezért feljelentettem és megkapta a büntetését. Pusztán véletlen, hogy a fiam a lányába lett szerelmes.Barkóczi János a tizennyolc évesek dacos pillantásával méregette az alezredest. Arcán jobb oldalt friss karmolás éktelenkedett.
- Bokszedzésen történt tegnap. – mondta Budai kérdésére. – Kesztyűzés után az egyik ütés betalált.
- A kollegák adatgyűjtése szerint szerelmes volt a bátyja menyasszonyába, amit nem csodálok, csinos nő volt.
- Az a trampli? – a fiú elvörösödött és lehajtotta a fejét. – Nem mondom, hogy nem próbálkoztam be nála, de kiröhögött. Utáltam. Nem mindegy, hogy hány Barkóczival fekszik le?
- Mit csinált tegnap délután?
- Kábé ötre értem haza az edzésről. Letusoltam, aztán vacsorázni akartunk volna, de Gyuri bőgve jött le az emeletről. Egyből arra gondoltam, hogy meghalt a lotyó.
Barkóczi György magas, vékony fiatalember volt, arcát ápolt körszakáll keretezte. Szemei vörösek voltak, kezében zsebkendőt gyűrögetett.
- Két hónap múlva akartunk összeházasodni. – mondta csendesen. – Életem szerelme volt. Fogalmam sincs mi történhetett. Hajnit mindenki szerette.
- Hol volt tegnap délután?
- Minden nap sétálni megyek a Normafához ebben az időben. Le kell vezetnem a stresszt valahogy.
- Mivel foglalkozik? – kérdezte Budai rezignáltan.
- Bróker vagyok. – felelte a férfi és megtörölgette az arcát. – Az én szakmámban a bizalom a legfontosabb, de a sok ügyfél kikészít, ezért néha jól jön egy kis egyedüllét.
Budai a jegyzeteire pillantott. Barkóczi György a szomszéd vallomása szerint tegnap hat órakor a hegyen sétált, mikor találkoztak és legalább húsz percen keresztül a délutáni robbantást vitatták meg.
Barkóczi Sándorné egyenes tartású, határozott állú nő volt. Szőke, göndör haja csak még méltóságteljesebbé tette a megjelenését.
- Megmondom, ahogy van. – kezdte orrhangon. – Utáltam Hajnalkát. Túl közönséges volt a családunkhoz. Nem
tudta, mit illik és mit nem. Nem volt elég, hogy vetetett egy televíziót a fiammal, ráadásul folyton bámulta is azt!
- Hol volt tegnap délután, asszonyom?
- Természetesen otthon. János jövő heti programját állítottam össze. Szerencsére ő imádja az apját, olyan akar lenni, mint ő és mindent meg is tesz érte. Már most figyeli, lesi minden mozdulatát.
- György nem ilyen?
- Ő egy álmodozó. Mindenkinek csak azt meséli, hogy milyen stressz éri, de délutánonként csak sétálgat. Még a telefonját sem viszi magával. Maguk szerint egy komoly üzletember csinál ilyet?
- Alezredes úr! – a főiskolás egy halom papírral szaladt oda Budaihoz. – Látta a karcolást a fiatalabb fiún? És az apa gyűrűje? Lehet, hogy az egésznek köze van a mobiltelefonhoz és az anya hajához! De persze az is elképzelhető, hogy marhaság az egész, mert így meg sem történhetett. Maga mit gondol?
Azt, hogy ideje elkapni a robbantót. Is.