Budapest, 1984. 

- Megfojtották. – mondta a helyszínelést végző rendőrtiszt és a nő nyakára mutatott. – Látja a véraláfutást, százados elvtárs? A gyilkos valószínűleg közel lépett és egy óvatlan pillanatban torkon ragadta. A halál nagyjából este tíz körül állhatott be.

Simon Adrienn a recsegő parkettával borított próbaterem közepén feküdt csellója társaságában. Steinhardt leguggolt a holttest mellé és gumikesztyűjével végigsimított a nő finom anyagból készült blúzán. Az ujjára ragadó számtalan apró szőrszál mellett két hosszabb is került a fehér kesztyűre.
- Mit talált, százados elvtárs?
- Macskaszőr. – morogta Steinhardt maga elé. – Ez a kettő feltehetően bajusz.
Hosszú ballonkabátot viselő, hegedűtokot cipelő, szemüveges férfi tűnt fel az ajtóban és döbbenten meredt a próbateremben nyüzsgő nyomozókra. Miután felvilágosították, hogy mi történhetett, a falnak támaszkodva kapkodta a levegőt egy darabig. Hegyesi Jenőnek hívták és ő volt a zenei vezetője a Damjanich utcai kis stúdiónak.
- Adrienn a Duna Szimfonikus Zenekar tagja volt. – nyögte aztán nagy nehezen. – Az egyik legjobb csellista, akit ismertem.
- Mit gondol, mit csinált itt Simon kisasszony tegnap este 10-kor?
- A Magyar Rádió egyik hangjátékához írunk zenét – mondta Hegyesi megtörten. – De nem kisasszony, férjnél van. Hozzáment másfél éve ahhoz a szoknyapecér Simonhoz. Amilyen rossz nagybőgős, annyira nagy szoknyapecér. Mindig szédít valakit. De ha most nem haragszanak, értesítem a többieket.
Rövid időn belül két nő érkezett a próbateremhez. Egyikük nagyokat sóhajtva, vörös szemmel hanyatlott Hegyesi karjaiba, a másik viszont szigorú tekintettel méregette Steinhardtot.
- Bárki tette, ezért meg kell fizetnie. – pattogó hangja ellentmondást nem tűrően kongott, ahogy a nyomozóra pillantott.
- Ne haragudjon, nem hallottam, hogy maga kicsoda.
- Mert nem is mondtam. – a szigorú tekintet még keményebb lett. – Molnár Elvira vagyok, Adrienn legjobb barátja. Ha nem tudnám, amit tudok, azt mondanám, hogy Sándor tette. Legalább ezerszer mondtam Adrinak, hogy hagyja ott azt a szemetet.
- Miről van tudomása?

- Sanyiról és rólam. – a másik nő kibontakozott Hegyesi karjaiból és szipogva megdörzsölte a szemeit. – Egy ideje egy pár vagyunk. Adrienn is tisztában volt vele, de nem tudott mit tenni. Sanyi hamarosan elvált volna tőle, hogy velem lehessen hivatalosan is. Ennek nem kellett volna így történnie. Borzasztó!
- Nem kell úgy sírnod, Zita, te is tudod, hogy az a gazember soha nem hagyta volt ott Adrit. – vágott közbe Elvira. – Bármennyire is szerette a nőket, a pénzt még jobban kedvelte. Ezért is házasodott be a Lajtai-famíliába. Rejtély, hogy a sok félrelépés után Adri miért szerette még mindig.
- Nem szerette. Folyton veszekedtek és Sanyi már el akart válni…
- Látom, teljesen elment az a maradék eszed neked is, Zita. Szer…
Steinhardt felemelte a kezét. Elég ebből.
- Hol voltak tegnap este, hölgyeim?
- Én otthon olvasgattam. – mondta Elvira. – Adrienn hívott délelőtt, hogy jöjjek be gyakorolni én is, de esténként már rá se bírok nézni az oboára.
- Én a Sanyinál voltam. – Zita elpirult. - Este tízkor jöttem el tőle.
Steinhardt átolvasta a jegyzeteit, mielőtt becsengetett a Törökvész út alján lévő lakásba. Jelen állás szerint az egész zenekar tudta, hogy Simon Adrienn esténként egyedül gyakorolt a próbateremben.
Bárki megölhette közülük.
- Hogy történhetett ez? – kérdezte a férj és a lakás előtt állva egyik karjával nekitámaszkodott a falnak. Nem tűnt megviseltnek, Steinhardt úgy gondolta, sokkal inkább kíváncsi, mint megrendült.
- Hegyesit kikérdezte már? Évek óta szerelmes volt Adriba. Ölni tudott volna, hogy megkaphassa.
- Mit tud mondani Bonyhádi Zitáról? Klarinétos ugyanabban a zenekarban.
- Ugyan már. – legyintett a férfi. – Az csak egy kis kaland, ami a végét járja. Nem bírom már az érzékenységét.
- Meg tudja erősíteni, hogy tegnap este is együtt voltak a hölggyel egészen este tízig?
Simon Sándor egy pillanatig nem válaszolt, aztán erőtlenül bólintott.
- Van macskájuk? – kérdezte Steinhardt érdeklődve.
- Nincs. Anyósomnak van három. Adri náluk vacsorázott tegnap, utána ment gyakorolni.
Lajtainé vékony, határozott vonásokkal rendelkező nő volt. Szálfaegyenesen ült a fotelben, karjaiban egy fehér macskát tartott.
- Úgy tájékoztattak, hogy Adrienn ellenállt. – mondta hűvös nyugalommal. – Végre egyszer felvette a kesztyűt.
- Mit ért ez alatt?
- Mikor hozzáment ahhoz a szélhámoshoz, ki akartam tagadni. A lányom nem tudott kiállni magáért. Hiába mondtam neki, hogy rossz vége lesz. – Lajtainé megsimogatta a macska hátát. – Mikor veszik őrizetbe Sándort?
- Asszonyom, a rendelkezésre álló bizonyítékok halmaza eddig eléggé képlékeny.
- Akkor szilárdítsuk meg egy kicsit. – a nő hidegen elmosolyodott. – Magánnyomozóval figyeltettem a rohadékot. Tegnap este fél tízkor elhagyta a lakását és ismeretlen helyre távozott. Ennyi elég?
Hát hogyne.