Érd, 2004.

A kert végében álló hóember egykedvűen bámulta, ahogy Steinhardt és két másik nyomozó a kéken villogó szolgálati autóba ülteti H. Kovács Elemért. A férfi a saját, lefűrészelt csövű vadászpuskájával lőtte mellbe a feleségét, majd zokogva hívta a rendőrséget.

- Ha nem tudnám, hogy lelőtték, mérgezést mondtam volna. – az alacsony orvos Steinhardt mellé lépett a hóban és egy fogpiszkálóval piszkálni kezdte a körmeit.
- A szomszédok is itt voltak, látták, mi történt, doki.
A férfi vállat vont, eldobta a kis fadarabot és csatlakozott a felszerelésüket szedegető helyszínelőkhöz.
- Elemér és Nóri mintaházaspár voltak. – mondta Lovas Ágnes és megborzongott. – Kedvesen viselkedtek velünk, mióta ideköltöztünk. Az utóbbi időben nagyon jó viszonyba kerültünk, Nórival még egy kézimunkaszakkörbe is jártunk.
- Mi történt ma este, asszonyom? – Steinhardt nem szeretett más szavába vágni, de most úgy érezte, mindenképpen meg kell tennie.
- Nóri áthívott minket Lacival, hogy vacsorázzunk négyesben, de a férjem még nem ért ide, ezért kötögettünk egy kicsit. Elemér lenn matatott a garázsban, aztán egyszer csak megjelent azzal a fegyverrel és…
A nő tágra nyílt szemekkel meredt a semmibe.
- Mondott valamit?
- Azt üvöltötte, hogy „szajha” és mellbe lőtte Nórit. Úristen, az a sok vér! Halálosan megrémültem, azt hittem, velem is végezni fog! Szerencsére Laci éppen akkor érkezett meg és odarohantam hozzá.
Lovas László nagydarab, testes férfi volt megnyerő kölyökképpel. Remegve támaszkodott a kerítésnek.
- Nem tudom, mi történt. – mondta lassan, a sokk láthatóan megviselte az idegeit. – Nem is tudok sok mindent elmondani.
- Azért próbálja meg. – Steinhardt érdeklődve nézte Lovast. A férfi egészen megrendültnek tűnt, de ez nem volt szokatlan azok körében, akik életükben először találkoztak a nyers erőszak ilyen brutális formájával.
- Ági délután hívott fel, hogy Nóriék meghívtak vacsorázni. A munka elhúzódott, ezért késtem egy kicsit. Mikor ideértem, Elemér ordítva rohant a nappali felé kezében azzal a puskával. Borzasztó volt az egész.
- Milyen kapcsolatban volt H. Kovácsékkal?
- Igazából semmi különös. – Lovas most már közömbösen válaszolt. – Három éve költöztünk haza Dél-Amerikából, azóta lakunk itt. A kapcsolatunk a szokásos szomszédi viszony volt, gondolom.
- Mit csináltak Dél-Amerikában?
- Egy nemzetközi gyógyszercégnek dolgozom. Az Orinoco mentén élő indiánok főzeteit tanulmányoztuk.

Balla Erik csillogó szemmel nyitott ajtót.
- Tudtam, hogy ez lesz a vége. – hadarta és beljebb tessékelte Steinhardtot. – Éreztem, hogy van valami a levegőben. A feleségem szerint is mindig megérzem, ha valami baj közeleg.
Az őrnagy elővette a jegyzetfüzetét és arra gondolt, hogy miután felvette a szemközti szomszéd vallomását, már csak egyetlen dolga marad, H. Kovács kihallgatása.
- Milyen bajról beszél?
- Igazából nem tudom megmondani. Nórika felől jött, de nem halált éreztem, hanem valami teljesen mást. – Balla összevonta a szemöldökét. – De végeredményben nem számít, a baj megtörtént és kész.
- Ön mivel foglalkozik?
- Jós vagyok. Kártyából és tenyérből is megmondom a jövőt.
Hmm.
- Hol volt, mikor a lövés eldördült?
- A konyhában voltam és egy teát készítettem a feleségemnek. Szegény elkapott valamit, mert napok óta gyengének érzi magát.
- Beszélhetnék vele?
- Nem hinném, hogy jó ötlet. Lovas Ágit sem engedtem be a kézimunkaszakkörről tegnap. Egyébként sem szeretem azt a nőt, folyton mások után koslat.
H. Kovács Elemér lehajtott fejjel ült a kihallgatóban. Mielőtt elkezdte volna a kihallgatást, Steinhardt elolvasta az előzetes jelentéseket, melyek szerint a férfi közvetlenül a gyilkosság előtt kapott egy sms-t Balla Erik feleségének a telefonjáról.
Hmm.
- Miért ölte meg a feleségét? – Steinhardtban rossz érzés támadt. Egyetlen pillanatra suhant csak át az agyán, de nem bírt szabadulni attól, amit sugallt.
- Maga a nyomozó. – mondta H. Kovács rekedten. – Találja ki.