Farkasok között

Egyperces krimi 57

Pilisborosjenő közelében, 2010.

Budai tudta jól, hogy a mellette álló vadászok nem nézik jó szemmel, hogy az erdő közepén cigarettázik, de nem érdekelte. Gyilkosságot jött megoldani, nem pedig bájcsevejt folytatni arról, hogy mit illik és mit nem. A csikket úgyis bezacskózza majd.

Kiss Rudolf egy hatalmas tölgyfa tövében ült, tenyerét a hasára szorította és üveges tekintettel meredt a semmibe. A gyomrát ért szúrások okozta vérveszteségben halhatott meg, de a vérnyomok tanúsága szerint utolsó erejével elmászott a fáig és késével a földbe vésett valamit.
- „Al”. – Kardos beletúrt zselés hajába és Budaira nézett. – Mit akarhatott mondani?
- Hmm. – az alezredes fürkészve nézte a fűrészfogas vadásztőrt az áldozat kezében. – A gyilkos fegyver?
A fiatal nyomozó megrázta a fejét, majd a fák között álldogáló négy fős társaságra pillantott. A Pilisborosjenő és Nagykovácsi között elterülő erdőben egy domboldalon voltak a Budai Tájvédelmi Körzet területén. Kiss Rudolf holttestére a napi ellenőrző körútjukat végző vadászok találtak rá, nem messze egy turistaúttól. A kiérkező rendőrök hamar megállapították, hogy a férfi a környéken táborozó turistaegyesület, a Szürke Farkasok tagja. Budai biztosra vette, hogy a gyilkos köztük van és most is ott áll a rendőrök gyűrűjében nem messze az áldozatától.
- Használható nyomot nem találtunk. – mondta Kardos és a magas fűre mutatott. – A reggeli pára kiegyenesítette a füvet is. A doki szerint hajnalban ölhették meg.
A Szürke Farkasok meglehetősen riadtnak tűntek, mikor az alezredes feléjük sétált. Egyikük, egy nagydarab, hordóhasú férfi, kopasz férfi Budai közeledtére eléjük lépett, mintha védelmezni akarná őket a rendőrtől. Kardos átvette az egyik nyomozótól az egyesület tagjainak személyi igazolványát és gyorsan átfutatta azokat az ujjai között.
- Melyikük Palotai Albert? – kérdezte Budai és várakozóan a két férfira és a két nőre nézett.
- Nézzék, - mondta a hordóhasú mély torokhangon. – mi nem csináltunk semmit és biztos vagyok benne, hogy Albertnak sincs köze ahhoz, ami Rudival történt.
- Az ön neve Magas István? – a személyi igazolványok alapján nem is lehetett más.
- Igen, én vagyok a Szürke Farkasok Egyesület vezetője és kikérem magamnak ezt a bánásmódot. A kollégái nem engedik, hogy elmenjünk innen.
- Hol töltötték az éjszakát? - Budai nem foglalkozott a férfi méltatlankodásával. Ezt még Steinhardttól tanulta. – Információm szerint valamiféle bátorságpróbát hajtottak végre.
- A mostani túra keretében a falka tagjainak külön kellett tölteniük az éjszakát a vadonban. – morogta kelletlenül Magas. – Reggel kellett itt találkoznunk a tisztáson.
A falka.1280x720-szurke-farkas-273.jpgBudai intett az alacsonyabb, fekete hajú nőnek – a személyi igazolványa szerint Egri Borbálának hívták - és néhány méterrel arrébb sétált a göcsörtös fák és a földön heverő kődarabok között.
- Rudi volt a lelke az egyesületnek. – kezdte a nő a kezeit tördelve. – Nagyon komolyan vette a tagságot, mindent tudott a szürke farkasokról. Az élete volt az egyesület.
- Volt vitája Önök közül valakivel?
- Pár hónapja összevesztek Magas Pistával és nem beszéltek néhány hétig. Pista szerint Rudi elcsábította a feleségét, de aztán kiderült, hogy vaklárma volt.
- Mi a helyzet Alberttal?
- Nem igazán tartozik közénk. – Egri Borbála félénken pillantott a többiek felé. – Az elmúlt időszakban valaki rendszeresen pénzt lopott az egyesület kasszájából. Pista és Rudi szerint csak Albert lehetett. Állítólag börtönben is ült régen, nézzenek utána.
Palotai Albert magas, vörös hajú férfi volt. Szeplői rőten világítottak halvány bőrén. Mikor Budai félrevonta, Kardos néhány lépéssel közelebb lépett.
- Nem nagyon volt kedvem ehhez a játékhoz. – mondta egykedvűen az alezredesnek. – De megteszem, amit lehet, hogy beilleszkedjek.
- Hol dolgozik most?
- Területi képviselő vagyok és tudom, mit akar kérdezni. Igen, két évet ültem adócsalásért.
- Mi a véleménye a többiekről?
- Rühellem mindet, csupa idióta. – tárta szét karjait Palotai. – Még, hogy farkasfalka, mi? Magas egy komplexusos egoista, a csóró Dórika gyakorlatilag kleptomán, az az undok kis Borika meg Kiss szeretője volt. Szerintem ezt a túrát is azért szervezték, hogy együtt legyenek, még kapóra is jött nekik, mikor Magas megszavaztatta a próbát.
Hirtelen éleset kiáltott valaki. Az egyik járőr egy tőrt emelt ki az egyik hátizsákból. A fűrészfogas penge vörös volt a rászáradt vértől.A Szürke Farkasok döbbenten néztek Almási Dórára. A hosszú, szőke hajú nő zavartan igazgatta a kabátja zsebeit.
- Nem is tudom, hogy került a táskámba. – mondta alig hallhatóan. – Ha megtisztítjuk, mennyit érhet?
Budai egy sziklán ülve fűszálát rágcsált, mikor Kardos felbukkant a fák között.
- Egyiküknek sincs alibije, külön töltötték az éjszakát egyedül az erdőben. A gyilkos fegyveren nem lesz ujjlenyomat a helyszínelők szerint, de a kés és az „Al” felirat elég egyértelmű közvetett bizonyíték. Vihetjük Almásit?
- Hmm. – Budai tekintete a Szürke Farkasok három megmaradt tagjára siklott. Al… Hát persze…