Soós Lajos, a szocializmus pénzéhes gyilkosa
Ha a rendszerváltozást megelőző Magyarország bűnözői közül kellene megnevezni valakit, akkor a többségnek valószínűleg Soós Lajos ugrana be. 1979 júliusában az egész országot megrázta Gyulai Károly rendőr főtörzsőrmester meggyilkolásának híre. Három hónap megfeszített nyomozói munka eredményeként 1979. október 8-án aztán elfogásra kerültek a tettesek és a közvélemény arról is értesülhetett, hogy a Soós Lajos mindenkori bűntársai segítségével négy emberrel végzett különös kegyetlenséggel az évek során. A hidegvérrel elkövetett gyilkosságok mellett a legmegdöbbentőbb talán az az érzéketlenség volt, amely a tárgyalás során végig jellemezte Soóst. Úgy tűnt, hogy az emberélet egyáltalán nem számított neki, ha a pénzről volt szó.
„Hogyan sodródtam ide? A pénz miatt. Magamról talán annyit, hogy bandita vagyok.”
Soós Lajos 1943. szeptember 18-án született Tiszaörsön és csupán négy éves volt, mikor földműves szülei felköltöztek Budapestre. Az általános iskolából összesen öt osztály végzett el, majd ezt követően csavargásra adta a fejét. Nem tartott sokáig és már 17 évesen börtönbe került lopásért. Az 1960 és 1979 közötti 19 évből több, mint tízet töltött különböző fegyházakban és büntetés végrehajtási intézetekben elsősorban vagyon elleni bűncselekmények miatt. Csak később derült ki, hogy már huszonöt évesen is embert ölt.
Soós Lajos a bírósági tárgyaláson
A pénzügyőr fegyvere
Soós 1963-ban ismerkedett meg Varga Lászlóval, akivel hamar jó barátságba kerültek, tekintettel arra, hogy Varga maga is bűnöző volt, ráadásul több alkalommal előfordult, hogy egy börtönben töltötték aktuális büntetésüket. A két férfi 1968 februárjában gyakorlatilag egyszerre szabadult a váci fegyházból és a következő hónapokban egy nagyobb balhé elkövetésén törték a fejüket. Abban mindketten egyetértettek, hogy fegyvert kell szerezniük, ha jelentősebb bűncselekményt akarnak elkövetni, azonban azokban az időkben egyáltalán nem volt könnyű hozzájutni akár egy pisztolyhoz is - még bűnözői körökben sem. Vargának eszébe jutott, hogy van egy fiatalkori ismerőse, bizonyos Pataki Károly, aki pénzügyőr lett és az ő szolgálati fegyverét talán meg lehetne kaparintani.
A két bűnöző nem is tétovázott sokat, 1968. május 15-én megvárták a munkából hazatérő Patakit a lakása előtt, Varga bemutatta a pénzügyőrnek Soóst és a társaság egy közeli kocsmában iszogatásba kezdett. Egy idő után felmentek az egyre ittasabb Patakihoz – Soós és Varga szinte alig ivott, csak színlelték a részegséget – és a bűnözők megkérték, hogy mutassa meg a fegyverét. Miután a pénzügyőr elővette a pisztolyt egy szekrényből, Soósék már tudták, hol keressék, ha visszajönnek. A terv ugyanis az volt, hogy elcsalták Patakit magukkal Soós vecsési lakásába, ahol még tovább öntötték bele az italt és mikor a férfi elaludt, Soós visszahajtott a pénzügyőr angyalföldi lakásába. A fegyver mellett egy B 42 Tesla típusú magnetofont is elhozott a szekrényből.
Miután Soós visszaért Vecsésre, a párosnak eszébe jutott, hogy ha Pataki felébred és hazatér, tudni fogja, hogy csak ők vihették el a pisztolyt, ezért új tervet agyaltak ki. A pénzügyőrnek meg kell halnia. Soós kiment a kertbe, behozott egy kisbaltát és az alvó Pataki fejébe vágta, majd a holttestnek gödröt ástak az udvaron. Mielőtt eltemették egy bajonettel levágták a fejét és a lábához tették. A gyilkosok az áldozat ruháit egy régi ismerősnek, Gál Kamillnak adták el, míg a magnetofon ismeretlen vásárló birtokába jutott. Soósék végül a pisztolyt sem használták semmilyen bűncselekményhez. Pataki „eltűnését” követően féltek a lebukástól és megszabadultak a fegyvertől. Később Soós egy csűrt épített a sírgödör fölé az udvaron.
A hatóságok ugyan keresték egy ideig a pénzügyőrt, de aztán egyre erősebbek váltak azok a pletykák (amiket egyébként Varga kezdett terjeszteni), miszerint Pataki disszidált, így a férfit a hetvenes évek elején hivatalosan is holttá nyilvánították.
Kevesen tudják, de Magyarországon az első szuperimpozíciós azonosítási eljárást éppen ezen ügy kapcsán alkalmazta a rendőrség az Igazságügyi Orvostani Intézet segítségével. Az eljárás azon az empirikus megfigyelésén alapul, hogy az arckoponya többé-kevésbé követi az arc formáját. Ebből következően, ha egy személy fényképét összevetítik a koponyájáról készült képpel, azonosság esetén a körvonalaknak meg kell egyezniük. A legelterjedtebb viszonyítási pont az ún. „ frankfurti egyenes”, melyet négy anatómiai pont határoz meg: a két oldalon csontos hallójárat legmagasabb pontját és a két oldali csontos szemüreg bemeneti peremének legalsó pontját összekötő vízszintes sík. Soós 1979-es beismerő vallomását követően kihantolták az akkor már több, mint tíz éve halott Pataki holttestét és a nyomozók a szuperimpozíciós azonosítás mellett döntöttek. A koponyacsont maradványainak és a pénzügyőr profilképének összevetítésekor (a képen az eredeti felvétel látható) az azonosság egyértelmű volt.
Az azonosítatlan áldozat
A gyilkosság után tett beismerő vallomása szerint Soós Lajos még 1963 júliusában betöréses lopást követett el egy István nevű munkatársával, melyet követően Varga László azt javasolta, hogy végezniük kell a fiatalemberrel, tekintettel arra, hogy István meglehetősen rutintalan bűnöző volt és attól tartottak, hogy feldobja őket a rendőrségen. Soós (a képen jobbra) ráállt a dologra és Vargával együtt Istvánt a Duna egy kihalt szakaszára csalták, majd a vízbe lökték és megvárták, amíg elmerül. A források nem részletezik, de valószínű, hogy a férfi nem tudott úszni és pánikba esve hamar megfulladt. A tizenhat évvel későbbi nyomozás megállapította, hogy 1963. augusztus 17-én kifogtak egy ismeretlen – a boncolás szerint két hete vízben lévő - holttestet a Belgrád rakpartnál és az is kiderült, hogy Soós Lajosnak volt egy Mokolák István nevű munkatársa, akit 1963. augusztus 1-e óta nem látott senki. Azonban az eltemetett holttest kihantolásakor nem találták meg a koponyacsontjait és így a rendőrség nem tudta azonosítani az áldozatot. Ezáltal az ügyészség sem tudott vádat emelni ebben a gyilkosságban Soósék ellen.
Gyilkosság 500 forintért
1972 októberében Soós Lajos ismét gyilkolásra adta a fejét. Bűntársa ezúttal György József volt, akivel még a sopronkőhidai börtönben kötöttek ismeretséget, ahol a hetvenes évek elején töltötték büntetésüket (Soóst 1969-ben 3 év 6 hónapra ítélték lopásért, fogolyszökésért és hamis tanúzásra bírásért). A két férfi mindenáron pénzt akart szerezni és Soós feleségének az ötletére (!) elhatározták, hogy a nő anyjához , Tóth Máténéhoz fognak betörni. Az asszony Törökbálinton lakott egy több lakásos házban és mivel a kiválasztott napon otthon tartózkodott, Soósék végül elálltak a tervüktől. A ház egy másik lakásában azonban egyedül lakott a 65 éves özvegy Farkas Józsefné és a páros biztosra vette, hogy az idős nő sok pénzt tart magánál otthon. 1972. október 31-én a törökbálinti házhoz mentek, az udvaron lévő kutyát egy kolbász segítségével elcsalták a kertből és várakozni kezdtek, hogy Farkasné elmenjen otthonról. Az asszony azonban nem mozdult ki aznap, ezért új tervet kellett kieszelniük. Némi tanakodás után Soós bekiabált neki, hogy az anyósán keresztül a feleségének akar üzenni. Mikor pedig Farkasné kinyitotta az ajtót, a két életerős férfi megtámadta. György József a kályha mellől elragadott piszkavassal ütötte a fejét, amíg el nem ájult. Ezután Soós ráült az asszony mellére és egy második világháborús bajonettel (amit egyes források szerint a konyhaasztalban találtak, mások szerint viszont Györgyé volt) felvágta a nő csuklóján lévő ereket, a szoknyáját a fejére húzta, majd leöntötte egy lavór vízzel.
Körülbelül 530 forintot és egy AIWA típusú zsebrádiót zsákmányoltak...
Útban Vecsés felé
1979-ben Soós Lajos az István kórházban dolgozott gépkocsivezetőként (érdekes kérdés, hogy a kor viszonyai között az akkor már többszörösen büntetett előéletű férfi miként tudott egy társadalmilag elfogadott állást találni magának), ahol megismerkedett a szintén sofőr N. Istvánnal. A két férfi összebarátkozott és hamarosan együtt követtek el kocsifeltöréseket, valamint különböző lopásokat. Soós azonban továbbra is egy komolyabb bűncselekmény elkövetésén törte a fejét, melyhez elengedhetetlennek tartotta valamilyen fegyver megszerzését. Vélhetően a tizenegy évvel korábbi pénzügyőr-gyilkosság kapcsán úgy gondolta, hogy legkönnyebben úgy juthat fegyverhez, ha egy rendőrtől veszi el azt.
Bármi áron.
Az autókat szerető N. István, aki saját kocsi híján gyakran vezette Soós Polski Fiatját, rögtön ráállt a tervre – a pénzből ugyanis saját gépjárművet akart venni. Hosszas tervezgetés után, melybe bevonták Soós régi bűntársát, György Józsefet is, úgy döntöttek, hogy a Ferihegy melletti őrhelyen, az 5. számú őrbódéban szolgálatot teljesítő rendőrtől szereznek majd fegyvert.
Előtte azonban történt még valami.
Soós Lajos és társai a bíróságon
1979. június 23-án Soós és N. István az esti órákban betért a zsúfolásig megtelt vecsési Halásztanya nevű étterembe, ahol összeismerkedtek a gyermeke születését ünneplő Borai Lajossal. Rutinos bűnözőként Soós azonnal meglátta a lehetőséget és közölte N. Istvánnal, hogy itt a lehetőség, hogy kirabolják az erősen kapatos Borait. Felajánlották neki, hogy hazaviszik Üllőre (egy ideig a kocsiban utazott velük egy Urszinyi Endre nevű személy is, akit Vecsésen raktak ki a házánál), majd a hátsó ülésen ülve Soós „viteldíjat” kért a fuvarért. A részeg Borai ezt megtagadta, mire Soós dulakodni kezdett vele és elvette karóráját, valamint 300 forintját. Ezt követően N. István megállította az autót (ekkor jártak a 4-es út 25-ös kilométerénél) és a két rabló kiszállt a kocsiból, hogy könnyítsen magán. Vizelés közben megbeszélték, hogy Borainak meg kell halnia, tekintettel arra, hogy látta a kocsijuk rendszámát és nyilvánvalóan őket is felismerné egy rendőrségi eljárás során. Ezután Soós kirángatta Borait az autóból, a földre teperték és Soós a rugós késével elvágta a torkát. N. István eközben a saját késével kétszer mellbe szúrta az áldozatot, majd a testet egy közeli bokorba rejtették. Miután rájöttek, hogy így hamar megtalálhatják a holttestet, másnap hajnalban visszamentek érte és Tiszapüspöki mellett egy mezőgazdasági területen próbálták meg elásni. Az ásó azonban eltört a köveken és gyökereken, ezért egy közeli csatorna partfalában hantolták el a tetemet.
A rendőrgyilkosság
A fenti eset semmit nem változtatott Soós azon tervén, hogy fegyvert kell szerezniük. Napokig figyelte az őrbódét, ami a XVIII. kerületben az akkori Vörös Hadsereg (Üllői) útján, a Steinmetz-szobor (mely jelenleg a budatétényi Mementó Parkban található) közelében helyezkedett el és 1979. július 9-én elérkezettnek látta az időt. N. Istvánnal és György Józseffel együtt éjjel 1 óra körül értek Gyulai Károly szolgálati helye elé, de a forgalom miatt még egy órát várakoztak két kilométerrel arrébb. Hajnal 2-kor N. István az őrbódé közvetlen közelébe kormányozta az autót, a három férfi kiszállt és hangosan vitatkozva úgy tett, mintha leállt volna a motor. Gyulai Károly főtörzsőrmester természetesen meghallotta a szitkozódást az éjszakában és a „bajba jutottak” segítségére sietett. Mivel Soósék azt mondták neki, hogy nincs lámpájuk, amivel meg tudnák találni a műszaki hiba okát, még vissza is ment az őrhelyére, hogy saját elemlámpájával világítson nekik. Mikor visszaért az autóhoz, a bűnözők már a csomagtartóban matattak, mintha égőt keresnének, ezért melléjük lépett. Soós ekkor előkapott egy Wartburg féltengelyt és hátulról fejbe vágta Gyulait, aki az ütés erejétől összeesett. Soós azonnal elvette tőle a szolgálati pisztolyát és György Józseffel a kocsi csomagtartójába emelte a rendőr testét. N. István az őrbódéhoz szaladt, hogy magához vegye Gyulai gépfegyverét, de idegességében nem találta meg és pár pillanat múlva üres kézzel futott vissza a többiekhez.
A három férfi gyorsan kocsiba szállt (Soós bordó színű, IH 45-32 rendszámú Polski Fiatjáról van szó) és elhajtottak a tetthelyről. Egy idő múlva nyöszörgő hangra lettek figyelmesek, Gyulai Károly ugyanis nem halt meg és életjeleket adott. A bűnözők leállították az autót, Soós felnyitotta a csomagtartót és újabb ütéseket mért a főtörzsőrmesterre. Ezt követően ismét tovább hajtottak és a Hajcsár úton haladva nagyjából fél kilométert tettek meg. Lehúzódtak és kiemelték a testet a kocsiból, ám Gyulai Károly még mindig életben volt. Soós ekkor bedühödött, a féltengellyel ütlegelni kezdte a fejét, majd késével átvágta a nyakát. György József eközben kifosztotta a magatehetetlen áldozatot, N. István pedig egy hevenyészett sírt ásott a közeli kukoricásban. A féltengelyt (a képen lenn) nem messze onnan dobták el, Soós pedig hazatérve kitakarította az autót. A pisztolyt először a gyáli erdőben rejtette el, majd 1979. július 16-án elvitte az angyalföldi SZTK Rendelő Intézetbe (más források szerint a XVIII. kerületi orvosi szakrendelőbe) és a félemeleti női mosdóban dugta el.
A nyomozás és az ítélet
Gyulai Károly eltűnése nem maradhatott észrevétlenül. A rendőrség a kor legnagyobb összehangolt rendőri intézkedése során (harminc kilométeres körzetben rendeltek el kutatást, melybe bevonták a rendőrséget és a munkásőrséget is – a rendőrök hármasával jártak végig minden házat és minden lakást a környékén, hogy adatot gyűjtsenek) két nappal később megtalálta a főtörzsőrmester elhantolt tetemét kukoricásban. A nyomozók bordó festékmaradványokat találtak a ruháján és utasítást adtak minden bordó színű autó átvizsgálására. Csaknem 14 000 gépjárművet állítottak meg az ország útjain, míg végül Tatabánya mellett vált gyanússá egy Polski Fiat, melyet Soós egyik rokona vezetett, az autó papírjait azonban Vecsésen (a rendőrgyilkosság körzetében) felejtette. A nyomozás során addigra már megtalálták a féltengelyt és a női mosdóban elrejtett szolgálati fegyvert is - ez utóbbi kapcsán az is megállapításra került, hogy Soós 1979. július 17-én betegrendelésen dokumentáltan járt a rendelőben.
A közvetett bizonyítékok alapján Soós Lajost 1979. október 08-án vették őrizetbe. A kihallgatások során először a társai törtek meg, majd ő is beszélni kezdett. Ekkor derültek ki a korábban elkövetett gyilkosságok is. Soós az eljárás során először dadogással és grimaszolással megpróbált gyengeelméjűséget színlelni, de az elmeorvos-szakértők hamar megállapították, hogy semmi baja, sőt, ismeretei és gyakorlati tudása magasan felülmúlja az iskolai végzettségét. Ezt követően már nem titkolta igazi énjét. Tetrálisan viselkedett, a gyilkosságokról nevetve beszélt és azt is elmondta, hogy mivel mindenki úgyis meghal egyszer, igazából nem számít, ha a gyilkos megrövidíti az áldozata életét néhány évvel. Az által elkövetett bűncselekmények egy kegyetlen, pénzsóvár bűnözőt rajzolnak elénk, aki lelkiismeret-furdalás nélkül ölt meg idős asszonyt, gyereke születését ünneplő apát, pénzügyőrt és rendőrt. Ahogy éppen az érdeke diktálta. A bíróság Soós Lajost és György Józsefet halálra ítélte, N. Istvánt – mivel a bűncselekmények elkövetésének idején még nem töltötte be a 20. életévét – életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntette, Varga László 15 évet kapott.
Soós Lajost 1980. október 1-én akasztották fel. A férfi az akasztófa árnyékában még megpróbált pálinkát kérni az őröktől és elhúzni az ítélet végrehajtását. Az 1980-as évek Büntető Törvénykönyve nem ismerte a tényleges életfogytig tartó büntetést, ezért N. István húsz évnyi raboskodás után 2000-ben feltételesen szabadult, büntetését pedig 2010-ben végérvényesen letöltöttnek vették
Források: