Budapest, 2002. december 18.

Váraljai Márkot az utolsó sor fa alatt találták meg. A gyilkosa egyetlen, hátulról a fejére mért ütéssel ölte meg, a testét betekerte a hálózó géppel és a sűrűn egymás mellett álló fenyőfák alá rejtette. A Flórián téren nagy volt a nyüzsgés, a helyszínt biztosító rendőrautók mögött nagyon sokan bámészkodtak, mintha az egész kerület tudni akarta volna, mi történt.

- Féltette a fákat, ezért kinn maradt egész éjszakára. – a huszonéves, ragyás arcú suhanc az áldozat segédje volt. Mikor reggel hatkor megérkezett, üres volt a stand, ezért keresni kezdte a munkaadóját. – Nem gondoltam volna, hogy egyszer így végzi.
- Miért nem? – Steinhardt előbányászta a jegyzetfüzetét, de közben fél szemmel a járókelőket vizslatta.
- Rendes fickó volt. Élt-halt ezekért a fenyőkért. Úgy szerette őket, mintha a gyerekei lettek volna. A legszebb fák közé a hátsó területre senki nem mehetett be rajta kívül.
- Csak maguk dolgoztak itt ketten?
- Néha besegített a főnök unokahúga, Zsófi is. Tegnap este is itt volt.
- Maga hol töltötte az éjszakát?
- Három haverral néztük a Klónok támadását, most jelent meg dvd-n. Dooku gróf és Yoda párbaja nagyon ott van!
Gedó Alajos arca vörös volt a reggeli hidegtől és legalább egy fejjel volt magasabb Steinhardtnál. A fenyőfái közt állva az őrnagynak olyan érzése támadt, mintha ő is egy lenne közülük.
- Nézze, én itt árulok már tizenöt éve, de ilyen még nem fordult elő. Megölnek egy árust? Mégis, hol voltak maguk?
Ott kellene állnunk mindenki mellett minden pillanatban?
- Maga kinn volt éjszaka?
- Nem, én lezárom két lakattal a hálókerítést, nem viszem túlzásba.
- Jól ismerte Váraljai Márkot?
- Tavalyelőtt jött először és nem is volt vele baj. De idén – a magas férfi megfontoltan bólintott. – már történtek dolgok.
- El is mondja vagy találgassak? – Steinhardt eldöntötte, hogy nem kedveli a férfit.
- Hát, először is ott voltak a fenyők. A legjobb fái is tele voltak kártevővel. Nemcsak a nagy ormányos, de a betűzőszú is rágta azokat. Aztán ott volt a segéd, aki dolgozni nem szeretett, de fizetést kapni igen. – Gedó megvakarta az orrát. – A legrosszabb azonban a kiscsaj volt. Magának akarta az üzletet, láttam, amit láttam.

Horváth Zsófia összehúzott szemekkel méregette az őrnagyot, mikor kinyitotta az ajtót. Miután Steinhardt elmondta, miért jött, leült az apró konyhában és némán kortyolgatni kezdte a nemrég főzött teát.
- Márk néha megkért, hogy segítsek be, mert annyi a munka, hogy nem győzik ketten azzal a retardálttal. Tudta, hogy jelenleg nincs állásom és minden forintra szükségem van.
Steinhardt füzete kockás lapjára meredt, melynek szélére Budai odafirkantotta, hogy „a házipénztár hiányzik” és megfogadta magában, hogy soha többet nem engedi meg a beosztottainak a jegyzetelést.
- Jól jövedelmezett a fenyőárusítás?
- Nem is tudja elképzelni, mennyire. Az embereknek szükségük van karácsonyfára és meg is veszik. Az árusok között szabályos harc folyik a területekért. Kérdezze csak meg azt a másik arcot a Flórián téren, most biztos örül.
- Volt haragosa a nagybátyjának?
A fiatal nő felhúzta a szemöldökét és csak néhány pillanat múlva válaszolt.
- Csúnyán összeveszett tegnap két férfival. Az egyik valami biológus volt, aki visszahozott egy fát, a másik viszont csak ok nélkül fenyegetőzött. Nem is értettem egyiküket sem, Márk a légynek sem tudott ártani. Már attól letargiába esett a múltkor, hogy egy bogár mászott az egyik fán.
Az adatgyűjtés és a forró nyomos kollégák információnak eredményeként két nap múlva megtalálták a dühös vásárlók egyikét.
- Maga a biológus? – kérdezte Steinhardt, hogy oldja a férfi feszültségét. Pontosan tudta, hogy a biológusnak nem akadtak a nyomára, de úgy gondolta, jobb egy teljesen váratlan kérdéssel kezdeni a kihallgatást.
- Ha ilyen az összes rendőr, nagyon nagy bajban vagyunk. – Bartók Tibor megvetően felnevetett. – Nem én vagyok a biológus.
- Miért fenyegette meg három nappal ezelőtt Váraljai Márkot?
- Az ki? Csak nem a fenyőfaárus a Flórián téren? – miután Steinhardt bólintott, Bartók arca eltorzult. – Az a szemétláda kikezdett a feleségemmel, mikor fát vásárolt. Maga szó nélkül hagyta volna ezt?
- Úgy tudom, nem volt ott, mikor a kedves neje megvette a fenyőfát.
- Persze, hogy nem. – a férfi kezei ökölbe szorultak. – De tudom, hogy kikezdett vele. Mindenki Rékát akarja, de ő csak az enyém.
Steinhardt a folyosón állva a jegyzetfüzetet lapozgatta és a közelgő Karácsonyra gondolt. Hirtelen eszébe jutott valami.
Valaki a börtönben tölti a Szentestét.