Budapest, 2016.

Budai elmélyülten tanulmányozta az előtte heverő iratokat. Lassan másfél éve, hogy nyugdíjazták a Keselyű-gyilkosságok miatt, de nem bírt tétlenül otthon ülni. A főkapitány engedélyével régi bűncselekmények aktáit elemezte és az észrevételeit elküldte a döglött ügyek osztályára. Természetesen tisztában volt azzal, hogy a levelei bontatlanul a szemétben landoltak, de nem érdekelte.
Legalább elfoglalta magát.

Ahogy a tíz évvel ezelőtti nyomozás papírjaira pillantott, a pulzusa megemelkedett. Már akkor is izgatott volt, mikor tegnap kibontotta a borítékot, amelyben egykori beosztottai kiküldték neki az aktát. Még a forró kávét is sikerült magára és a kezére öntenie.
A Király Zoltán-eset.
Tíz évvel ezelőtt egy maszkos fegyveres kirabolta az egyik legnagyobb bankfiókot a Nyugati-téren. A támadás annyira vakmerő és profin kivitelezett volt, hogy az elkövető sikeresen el tudott menekülni a zsákmányolt hetven millió forinttal. A rendőrség minden lehetséges nyomot megvizsgált, minden szóba jöhető tanút kihallgatott, de semmire nem jutott. Csak abban alakult ki konszenzus, hogy a rabló vélelmezhetően nem egyedül dolgozott.
Király Zoltán holttestét három nappal később találták meg a Margit-szigeten. A lakásában talált felszerelés, az ujjlenyomatok egyezősége, valamint a rablásból származó pénz egyértelművé tette, hogy a megfojtott férfi fosztotta ki a bankot. Két apró bökkenő volt csupán. A gyilkos és ötven millió forint soha nem került elő.
Budai ideges lett. Ahogy újra meg újra végigolvasta az aktát, tudta, hogy a válasz ott lapul valahol az orra előtt. Végigment a helyszínelők jelentésén és a tanúk vallomásain aztán megakadt a szeme valamin az egyik oldal alján. Bár nem volt rá semmilyen felhatalmazása, úgy döntött meg kell látogatnia néhány embert. De előbb beszélni akart az akkori nyomozást vezető rendőrrel.
- Lacikám! Ezer éve nem láttalak! – Erdei Szabolcs ötven év körüli, erőteljes felépítésű férfi volt. Budai meglepve tapasztalta tenyerén ujjai szorítását, ahogy kezet fogtak. A nyomozó még mindig kiváló erőben volt. – Mi szél hozott erre?
Budai felkészült erre a kérdésre és már jó előre megfogalmazta magában a választ.
Csak elütöm az időt a régi a nyomozásokkal. Meg egyébként is az emlékirataimat írom...
- Azért is volt annyira bosszantó az egész, mert éppen a rablás előtti napokban jártuk végig az összes bankfiókot. – kezdte Erdei összevont szemöldökkel. – A BRFK-n aláírtak valami együttműködést, aminek keretében ellenőriztük mindenhol az összes biztonsági berendezést, ajtót, széfet és minden gyenge pontot. Megírtuk a jelentést, és bumm, a fickó másnap kirámolja a legnagyobb fiókot. Szerinted mit kaptam, miután az egész ügy lezajlott?
- Tisztában vagyok a belső vizsgálatokkal… - húzta el a száját Budai. – Miből gondoltátok, hogy volt egy társa Királynak?
- Két perc alatt lezavarta az egészet. Pontosan tudta, hol vannak a riasztók és azt is, hogyan kell hatástalanítani a rendszert, ami a készpénzes termet védte. Eleinte azt hittük a személyzetből segített neki valaki, de mindenki tisztának bizonyult. Később a gyanú Király egyik régi ismerősére terelődött, de az is zsákutcának bizonyult.Nagy Zsolt meglepődve nyitott ajtót. Mikor bevezette Budait a lakása nappalijába, az egykori nyomozó észrevette, hogy a férfi gyorsan lehajtja a laptopja tetejét.
- Kilenc évvel ezelőtt írtam azt a könyvet Király Zoltánról. Mi köze ennek bármihez, alezredes?
- Az aktában megtaláltam a maga nevét. – mondta Budai egykedvűen. – Az egyik jelentés szerint túl sokat tudott a helyszínről és az ügyről. Mivel magyarázza ezt?
- A normális írók utánajárnak a témának. Több hónapig kutattam az ügyben. Mi ebben a meglepő?
- Jutott valamire, amire a rendőrség nem?
- A könyvemben már utaltam rá. – az író megvonta a vállát. – Királyt megfojtották. Az egyik orvosi jelentés szerint a tettes jobb kezén lévő hüvelykujj vagy hiányzik, vagy nem fejlődött ki rendesen. Nem találták meg a nyomát az áldozat nyakán. Én erre tapogatóznék.
- Már régóta nem írt semmit. – Budai a férfi szemébe nézett. – Miből élt az elmúlt években?
- Ugyan már, alezredes. Maga is tudja, hogy az írásból nem lehet megélni, a másik munkám sok időmet elveszi.
Király Alexandra Budaörsön lakott egy új építésű lakópark harmadik emeletén.
- Nézze, az unokabátyám bűnöző volt. Megérdemelte, amit kapott.
- Ha jól tudom, maga a Magyar Nemzeti Bank egyik ellenőrzési osztályán dolgozott tíz évvel ezelőtt. Volt hozzáférése a bankok biztonsági eljárásaihoz?
- Csak azért engedtem be, mert jó kedvemben vagyok. – nevetett fel a nő. Budai észrevette, hogy furcsán tartja kezét. – Zoli nagyon rossz emberismerő volt, egész életében csak két barátja volt. Az egyik már a középiskolában is mindig átverte, de ő valamiért ragaszkodott hozzá, a srác nevére már nem emlékszem. A másik fiú valami vállalkozó lett, Zoli sokszor emlegette, Tóth Karcsinak hívták.
Budai előkereste a nyomozati iratokból a Tóth Károlyról szóló jelentéseket. A férfinak biztonsági cége volt a 2000-es évek elején és az adatgyűjtés szerint 2007-ben visszavonult az üzleti élettől. A többit az interneten találta meg. Tóth Károly két évvel a rablás után autóbalesetben meghalt, a híradások szerint az ütközésben amputálódtak a jobb kezén lévő ujjak, de egyes értesülések szerint elképzelhető volt, hogy erre korábban került sor. Nagyjából ötvenmillió forintot hagyott a családjára.
Budai újabb cigarettát vette elő és felsóhajtott. Ezúttal nem levelet fog írni.
Személyesen akarta jelenteni, hogy megtalálta a gyilkost.