Gödöllő, 1994.

Steinhardt kissé tanácstalanul nézett körbe a Horowitz-villa földszintjén. Szarka Lászlóné halála az egyik legnehezebb talánynak ígérkezett hosszú nyomozói pályafutása során. Máskor már az első nyomok alapján kialakult benne valami halvány elképzelés a lehetséges elkövető személyét illetően, de most egész egyszerűen nem tudta, honnan induljon el.

Szarkáné egy ismert hitelintézet személyi bankáraként dolgozott és a privatizációnak köszönhetően jelentős vagyonra tett szert az elmúlt évben, amiből megvehette a Gödöllő külterületén álló kétszintes épületet. Steinhardt elgondolkozva méregette a bejárati ajtó mellett álló kis asztalon, a piros telefonkészülék mellett felhalmozott biztosítási iratokat, aztán az emeletre vezető lépcsősor alján fekvő holttest mellé lépett.
- Az áldozat halálát az okozta, hogy leesett a lépcsőn és kitört a nyaka. – mondta a gumikesztyűt viselő rendőrorvos. – Első körben azt mondanám, hogy kizárt az idegenkezűség, de tűszúrásnyomok vannak a karján és meg kell vizsgálnunk még a lépcső tetejénél lévő porszívót is.
- Elkábították?
Steinhardt meg sem várta a választ. Szarkáné testét reggel az első megbeszélésre érkező kuncsaft fedezte fel, aki hosszas kopogtatás és csengetés után a kertre néző ablakon át meglátta a földön fekvő áldozatot. Az őrnagyot azonban nem az épület egyetlen bejárataként funkcionáló, belülről bezárt ajtó és a zárban talált kulcs aggasztotta, hanem a levél, amit három nappal ezelőtt iktattak a kapitányságon.
- Miből gondolta, hogy az édesanyja életét veszély fenyegeti?
- Hogy is fogalmazzak? – Szarka Ferenc sovány, hollófekete hajú férfi volt sápadt arccal. – Anyámat nem érdekelték az ügyfelei, csak az ügyfelek pénze. Mit gondol, hány embernek kellett tönkre mennie, hogy ő megvehesse azt a házat?
- A bejelentésben azt írta, hogy tudomása van egy konkrét fenyegetésről.
- Amit, ha maguk komolyan vesznek, – a férfi lebiggyesztette az ajkát. – most nem ülnénk itt.
- Szóval, mit tud Halász Józsefről? – kérdezte Steinhardt komoran és úgy tett, mintha nem hallotta volna a megjegyzést. A rendőrség több száz hasonló levelet kap egy évben. Nincs kapacitás mindegyik valóságtartalmát ellenőrizni.
- Korábban csak annyit tudtam róla, hogy apám üzlettársa volt, mikor a szüleim még együtt éltek. Innen ismerhették egymást. Egy héttel ezelőtt éppen anyámnál jártam, mikor megérkezett és egy gázpisztollyal hadonászva a pénzét követelte vissza. Ezután írtam maguknak.Szarka László bozontos szakállú, meggyötört arcú öregembernek tűnt, aki volt felesége halálhírét rezzenéstelen arccal fogadta.
- Megölték. – mondta aztán hosszú hallgatást követően. – Nem történhetett másképp.
- Ismeri Halász Józsefet? – Steinhardt meg volt róla győződve, hogy a férfi titkol valamit.
- Margit rákos beteg volt. – Szarka László nyelt egy nagyot. – Erről senki nem tudott, de mostanában újra közel kerültünk egymáshoz. Rendszeresen járt orvosi vizsgálatra és a kezelések hatására javulni kezdett az állapota. Biztos, hogy meggyilkolták.
- Ön hol volt tegnap reggel hét és nyolc között? – az őrnagy figyelmét nem kerülte el, hogy a férfi nem válaszolt az előző kérdésére.
- Itthon kávéztam. Felhívtam Margitot, hátha velem ebédel, de nem vette fel. Ezek szerint akkor már…
- Szokott porszívózni?
- Nem bírom a hangját. Régebben mindig a feleségem takarított, most pedig… - a szakáll mögött idegesen rándult meg az arc. – Azt hiszi, én tettem valamit Margittal? Inkább a fiamat kellene megkérdezni erről. Én szégyellem, hogy egy erőszakos semmirekellő lett belőle.
Halász Józsefre Isaszegen találta rá a nyomozók egy kocsmában. Testes férfi volt, aki úgy tűnt folyton izzad.
- Mindenemet elveszítettem Szarkáné miatt. – mondta meglehetősen nyugodtan. – Az ember hajlamos ilyenkor kissé idegesebb lenni a kelleténél.
- Ha jól tudom, meg is fenyegette.
- Én inkább azt mondanám, hogy megpróbáltam visszakérni a pénzemet.
Steinhardtnak ismét eszébe jutott a belülről bezárt villa és maga elé vette az előre odakészített aktát.
- Három évvel ezelőtt két év felfüggesztett kapott betöréses lopás miatt. Azt mondják, maga azt a zárat is kinyitja, amit senki más.
Halász elmosolyodott. Választékos modora szöges ellentétben állt a testéből áradó nyers erővel.
- Maga a nyomozó. Derítse ki.
Az őrnagy homlokráncolva olvasta át újra a jelentéseket. Szarkáné a reggeli órákban halt meg hajnali öt és reggel nyolc között, a konnektorba dugott porszívón nem találtak semmilyen, azonosításra alkalmas nyomot és az áldozatot megtaláló idős asszony, bizonyos özvegy Fekete Andrásné is gyanún felül állt.
- A férjem tette. – zihálta az irodába berontó nő. – Gyűlölte az anyját és csak azért írta azt a levelet, hogy elterelje magáról a gyanút.
- Nyugodjon meg, asszonyom. – Steinhardt megpróbálta megnyugtatni Szarka Ferencnét. – Vissza tud emlékezni, hogy hol tartózkodott a férje az édesanyja halálának reggelén?
- Otthon volt velem, mert később ment dolgozni, de biztos vagyok benne, hogy valahogy ő tette. Számtalanszor elmondta, hogy meg tudná fojtani egy telefonzsinórral is.
Az őrnagy hátradőlt a széken, mikor a fiatal nő elhagyta a rendőrség épületét.
Talán mégsem ez lesz a legnehezebb ügye.