Budapest, 1993.

Lippai Endre holtteste nem volt szép látvány. A gyomrába döfött három kés is megölte volna, de a tettes nem bízott semmit a véletlenre, a vastag, hájas nyakon vörösen izzottak a gyilkos ujjak lenyomatai.

- De legalább tudjuk, hogy mikor ölték meg. – mondta Budai és a pár hónappal ezelőtt megjelent Sopiane Plusz cigaretta 100 mm-es változatát tolta a szájába. – A központ rögzítette a hívását 17.02-perckor. Bejelentést tett, hogy valaki ólálkodik a kertben. A járőr tíz perccel később ért ide, de addigra már késő volt.
A három szobás családi ház nappalija tele volt könyvekkel, vaskos kódexekkel és térképekkel. Az áldozat hatvan éves volt és nőtlen, családfakutatóként otthon dolgozott. Az adatgyűjtést végző kollégák jelentései szerint barátságos ember volt, azonban nagyon visszahúzódóan élt.
- Húsz évvel ezelőtt költözött ide. – mondta Kovács Zsuzsa a szomszédban. – Kecskemétről vagy Szegedről jöhetett, már nem tudom. Csak annyit sikerült megtudnunk tőle, hogy összeveszett a családjával és el akart felejteni mindent, ami rájuk emlékeztette.
- Láttak mostanában idegeneket a környéken? – kérdezte Steinhardt és intett Budainak. Bosszús volt, mert a kapitányságon felejtette a jegyzetfüzetét és szólni akart valakinek, hogy hozza utána.
- Hát, nem tőlem hallotta, - suttogta a középkorú asszony. – de az Endre nem vetette meg a nőket. Minden második héten jött hozzá egy olyan nőcske.
- Legutóbb mikor?
- Ezen a héten nem láttam senkit, de talán azért, mert az öccse jött látogatóba.
Lippai Ernő ötven év körüli, bozontos szakállú férfi volt. Vecsésen találták meg egy motelben. Mikor Steinhardt közölte vele, hogy mi történt, kezébe temette az arcát.
- Apánk három nappal ezelőtt halt meg. Húsz év után úgy gondoltam, szólok Endrének, erre őt is megölik. Átok ül a családon.
- Miért nem tartották a kapcsolatot?
- A pénzön vesztünk össze. – mondta Lippai Ernő. – Endre nem járult hozzá anyánk gyógyításához, apám pedig kitagadta és el is költözött Szögedről.
- Maga hol volt öt óra környékén?
- Délelőtt voltam Endrénél, de nem fogadott szívesen. Azt hinné az ember, hogy mögbékélt, de esze ágában sem volt. Utána jártam egyet a környéken. Öt órakor vett fel az öcsém Üllő központban, este indultunk volna haza.
- Mondott esetleg a bátyja valamit, ami nyugtalanította?
- Volt egy százezres aranyórája, még anyánktól örökölte. Az megvan?
Steinhardt kérdőn nézett Budaira, de az nemet intett. A házkutatás során nem találtak semmilyen ékszert vagy értékes dolgot.

Vörös Péter bőrkabátban üldögélt a motel teraszán és kávét kortyolgatott.
- Tulajdonképpen az unokaöccse vagyok Ernő bának. – mondta megfontoltan. – Nagyon odavolt, mikor az öreg meghalt. Évekig ápolta, de egyik kezelés sem használt. Azt hitte, hogy legalább most ki tud békülni a bátyjával. Ki kellett volna.
- Hogy érti ezt?
- Ezer hold föld és három sertéstelep maradt az öreg után. Azzal azért kell majd foglalkozni.
- Mit csinált a délután folyamán?
A fiatal férfi arca lángba borult.
- Ha már itt voltam a főváros környékén, gondoltam, keresek valami szórakozást magamnak. – Vörös Péter zavarában is elhúzta a száját. – Mint kiderült, nem csak én gondolkodtam így a családból.
- Mikor vette fel a nagybátyját?
- Ami azt illeti, jól elhúztam az időt. Azt hittem, hogy kések vagy tíz percet, de végül odaértem. Ernő bá pontosan ötkor szállt be a kocsiba.
- Honnan tudja ilyen jól?
- A legújabb Casio készülékem van. – mutatta a csuklóján virító fekete órát Vörös. – Tegnap vettem. Az egész család a csodájára járt tegnap este.
Ceglédi Eszter alacsony, szőke hajú nő volt, meglehetősen telt idomokkal. Lesújtó pillantással, rágógumizva mérte végig Steinhardtot.
- Nincs mit mondanom, apukám. Az öreg fószerhez kétszer jártam egy hónapban, jól fizetett. A szomszédban kellene körülnézni, a nyanya rohadt féltékeny volt rám. Ma délután öt előtt végeztem és azóta itt vagyok a kocsmában.
- Hallgassuk meg a felvételt. – mondta Steinhardt Budainak, mikor visszaértek a kapitányságra.
Valami nem stimmel.
- Jó estét, Lippai Endre vagyok, egy férfi gyün körösztül a kertön. Meg akar ölni!
- A technikusok visszaelemezték az adatokat, főnök. – Budai kikapcsolta a készüléket. – A hívás az áldozat telefonjáról érkezet a házon belülről. Pontosan 17.02-kor. Ebben nem lehet tévedés.
- Ebben nem lehet tévedés. – visszhangozta Steinhardt maga elé lassan. Egyetlen percre megmerevedett ültében, aztán elmosolyodott.
Ebben nincs is.