A lencsehegyi szénbánya területe, 1982.

Szabó Lajos a járat végén feküdt. A sötétben csak a helyszínelést végző rendőrök zseblámpái és a bánya telepített fényforrásai adtak némi világosságot. A 47-es számú kamrafejtésben az áldozaton kívül négyen dolgoztak. Steinhardt tudta, hogy a gyilkos csak közülük kerülhetett ki, de nem akart tiszteletlen lenni a dorogi rendőrökkel szemben azzal, hogy azonnal átveszi a kezdeményezést. Elvégre egy másik megyéből hívták ide őket. Ráadásul pusztán szívességből.

Tulajdonképpen nem esett nehezemre megölni Lalit. Mielőtt beleszúrtam a kést, haboztam egy kicsit, de aztán eszembe jutott, hogy mire mentem haza két hónappal ezelőtt. Ha Ágira és erre a féregre gondolok, még most is kiráz a hideg! Pedig most uralkodnom kell magamon. A rendőröknek nem szabad gyanút fogniuk. 

- A gyilkos fegyver a jobb bordaív alatt hatolt be az áldozat testébe. – mondta a rendőrorvos hunyorogva. – A szúrás alulról érkezett és befelé haladt, szinte ketté vágta a májat. A sérülésből következően a tettesnek szemben kellett állnia ennél a mozdulatnál.
- Kihallgattunk mindenkit a szénbánya területén. – vakarta meg a bajuszát az egyik helyi nyomozó gondterhelten és a tárnában elkülönülten álldogáló négy férfire felé intett. – Csak ők dolgoztak a közelben és csak nekik volt lehetőségük meggyilkolni Szabó Lajost. De az Istennek sem tudunk rájönni, hogy melyikük lehetett.
- Ki akar wc-re menni? – kiáltott oda Steinhardt a szénportól fekete arcú négyesnek.
- Nekem. – emelte fel a jobb karját a tagbaszakadt, sisakot viselő. – Remélem, most már lassan elengednek minket.
- Az ő neve Tóth Imre. – morogta a bajszos rendőr. – A mellette álló, idősebbet Töröknek hívják, a bal kezéről hiányzik két ujja, ezért nem vesz részt az aktív bányászatban, inkább csak kisegít. Az alacsony kopasz Horváth Károly ő a csoport vezetője. A negyedik pedig valamilyen Frici, ő a legerősebb az összes közül, de állítólag nagyon nehéz természetű ember, a bányászok nem szeretnek párban lenni vele. 

Nem tudják, majd bizonyítani, hogy négyünk közül ki volt a tettes és mindenki mehet haza Isten hírével, Lali pedig soha többé nem nyúl hozzá az én Ágimhoz. Megnyugvással tölt el a halála. Hosszú percek óta kell már vizelnem, elég régóta vagyunk már idelenn. Ilyenkor már túl kellene lennünk a szokásos szüneten is. De nem szabad türelmetlenül viselkednem, nehogy eláruljam magam. Az a bajszos dorogi nyomozó nem tűnik valami eszesnek, de ez a pesti zsaru még bajt okozhat. Nem tetszik a tekintete, ahogy vizslat minket. Most is minek kérdezte meg, hogy ki akar wc-re menni, ha nem is történik semmi? 

- Mindegyikül nős, sőt, Horváthnak és Töröknek gyerekei is vannak. – dörmögte ismét a dorogi nyomozó Steinhardtnak. – A dolgozók mind régről ismerik már egymást, a legtöbben szabadidejükben is összejárnak. A bányászok itt egyébként is olyanok, mint egy nagy család.
- Mit lehet tudni az áldozatról?
- Szabó Lajost az adatgyűjtés szerint majdnem mindenki szerette. Vicces, szorgalmas ember volt, azt beszélik még a Frici is barátkozott vele. Néhányan vannak csak ellenvéleményen az összes alkalmazott közül, de ők egy másik fejtésben dolgoztak ma. Szerintük egy gátlástalan nőcsábász volt, aki már több kolléga feleségét elcsábította.
- Szóval nem egy helyen dolgoztak, – morfondírozott Steinhardt. – és a járatok elég kanyargósak. Szimplán elcsalta egy távolabbi helyre az áldozatot és leszúrta.
- Így történhetett. – a helyi rendőr keze már remegett az idegességtől, mikor ismét megsimogatta a bajszát. Eredmény kellene, nem pedig egy hümmögő zsaru Pestről. – Van valami ötlete?
Steinhardt elővett egy apró, négyzetrácsos lapokból álló kockás füzetet és kitépett belőle egyet. Lassan végighordozta a tekintetét a négy férfin, majd szemeit Fricire szegezve, feléjük intett.
- Jöjjenek ide, kérem. – Steinhardt előszedett valahonnan egy tollat is a kabátja zsebéből és az elsőként közelebb lépő Horváth felé nyújtotta. – Írják le kérem a nevüket és a lakcímüket egymás alá erre a papírra, hogy el tudjuk érni Önöket a későbbiekben és már mehetnek is.
A bányászok megkönnyebbülten felsóhajtottak és mosolyogva adták egymásnak a papírdarabot. Steinhardt árgus szemekkel figyelte minden mozdulatukat és az utolsónak maradó Frici tollat tartó jobb keze mutatóujjára mutatott.
- Mi az a vágás ott? Hol sérült meg?
- Még reggel rácsaptam az egyik kalapáccsal. Nem vészes. 

Ez a pesti nyomozó végül nem is annyira okos. Mit kérdezősködik, ha nem is vár választ? Mindegy, ezzel is megvolnánk. Lassan mehetünk végre haza. Nem gondoltam volna, hogy egy gyilkosság ilyen könnyen megy. Ahogy a kés beleszaladt Laliba, úgy éreztem, mintha mindig is ezt csináltam volna. Lehet, hogy Kiss Tomival is el kéne bánnom és akkor ugrana a tartozásom is. Egy halott nem tudja követelni a forintjait. Na, most meg mit csinálnak? Minek hívtak még három rendőrt? Az a nyomozó Pestről mintha rám mutogatna… Erre nézett és úgy tűnt egy pillanatra, hogy biccentett… Ideküldi azt a hármat… Látom az arcán, hogy tudja… Remélem, Ági megvár a börtön után…