Vecsés külterület, 1995.

Steinhardt nyugtalanul nézett végig a színes sátrakon. Nem szerette a cirkuszt. Főleg nem az országot járó, lakókocsikkal közlekedő vándormutatványosokat, akik három napra álltak meg csak egy-egy városban. Ha el akarsz tűnni, állj be egy cirkuszba…

Hadas Márkot a medvék ketrece mellett találták meg hajnalban. Fehérre festett nyakán vörös sálként húzódott a seb.
- A gyilkos itt várhatta. – morfondírozott Steinhardt, miközben a helyszínelést végző rendőrök lassan végeztek a munkájukkal. Egyikük fényképeket csinált a hátán fekvő holttestről, két másik pedig zacskózni kezdte az áldozat zsebében talált tárgyakat. – Elvágta a torkát és kész.
- Miért pont a bohócot ölték meg? – Budai cigarettával a kezében guggolt le Hadas Márk teste mellé. A férfi piros pöttyökkel tarkított fehér bohócruhát viselt. Arcát, nyakát és kezeit is fehérre festette, szemei és szája környékét pedig megvastagította pirossal. Fekete cilindere a földön feküdt jobb keze lilára színezett ujjai közelében. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha holtában is meg akarna hajolni a közönségnek.
- Nem tudok róla, hogy lett volna ellensége Márknak. – a cirkusz igazgatója egy két méter magas, valószerűtlenül sovány nő volt. Tekintete késpengeként villant egyik nyomozóról a másikra. – Mindenki szerette, ő volt a bohóc.
- Civilben is bohócként viselkedett? – kérdezte Steinhardt.
- Nyugodtan mondhatom, hogy igen. Nem lehetett rábízni semmi komoly feladatot, mert ellinkeskedte. Inni is szeretett és úgy hallottam, elég sok adósságot halmozott fel valami bukmékernél Budapesten.
- A cirkuszból nem tűnt el semmi?
A nő egy függönnyel eltakart széfre mutatott a lakókocsi végében.
- Ott tartjuk az összes pénzünket. Nem kevés, éppen ezért vigyázni kell rá, csak nekem van kulcsom a szekrényhez. Mikor meghallottam, mi történt, azonnal ellenőriztem. Szerencsére megvan mind az utolsó fillérig.

A két loncsos bundájú, barnamedve a ketrec közepén feküdt. A testükből áradó vadállati bűz beszivárgott Steinhardt orrába, ahogy Budaival elhaladtak mellettük.
- Márk? – az állatidomár apró termetű, zömök férfi volt. – Egy léhűtő volt az biztos. Szerette az italt és a nőket. Ma reggel biz’ isten azt hittem Félix állt rajta bosszút.
- A kardnyelő? – Steinhardt fellapozta a jegyzetfüzetét. – Úgy tudtam, nem volt haragosa Hadasnak.
- Az igazgatónő csak szépíti a helyzetet. Gyűlölték egymást, mióta Márk elcsábította Félix feleségét. Két éve történt, azóta Anna lelépett a bűvészgyerekkel, de Félix nem felejtette el, erre mérget vehetnek.
- Miből gondolja ezt?
- Szinte mindennap elmondja ezt. – a férfi közelebb hajolt hozzájuk és lehalkította a hangját. – Ráadásul ott vannak azok a kardok. Baromi élesek ám.
Az egyik medve felmordult és az állatidomár egy ostort húzott elő a nadrágja szárából.
- Ki tudnak nyúlni az állatok a ketrecből? – kérdezte Budai.
- Felejtse ezt el. – méltatlankodott az idomár. – Ezek jámbor állatok, a légynek sem tudnának ártani.
A kardnyelő a manézs közepén álldogált és három hosszú pengét tartott az ujjai között.
– Nem kedveltem különösebben azt a senkiházit, korábban egy piti kis zsebtolvaj volt. Mikor ivott, mindig azzal hencegett, hogy bárhova be tud jutni, ahova csak akarja.
- De nem ezért nem szerette, ugye? – Steinhardt úgy tett, mintha elgondolkozva lapozgatta volna a jegyzetfüzetet.
- Nem. Elvette tőlem Annát, akit utána eldobott. – a kardnyelő végighúzta az ujját egyik pengén. – Bárki is ölte meg, nagy szívességet tett a világnak.
- Hol volt tegnap éjjel?
- A szakállas ikrekkel boroztam a lakókocsijukban. Nagyon finom, vörös portóit kaptak egy nézőtől. Ki is dőltünk nagyon hamar, ott aludtam náluk a padlón.
Az ikrekre közvetlenül a sátortábor szélén akadtak. Néhány ütött-kopott bőröndöt próbáltak begyömöszölni egy Fiat Punto hátsó ülésére.
- Elmegyünk. – mondta az, akit Zoltánnak hívtak.
- Hallgatnunk kellett volna Márkra. – vágott közbe a testvére, Péter. – Ő is dobbantani akart erről a szutyoktanyáról, csak az alkalomra várt.
- Jóban voltak Hadassal? – Steinhardt lelki szemei előtt megjelent a bohóc holtteste.
Valami nem stimmel.
- Nem igazán. Azzal akarta magát a direktornál jobb színben feltüntetni, hogy elmondta neki, hogy ki akarunk lépni. Ki csinál ilyet a barátaival? Egy senkiházi volt.
- A direktor persze alig akart kifizetni minket most. Egyébként is úgy őrzi azt a pénzt, mintha az élete múlna rajta. Széf, biztonsági kód, festékpatron a kazettában, szerintem még a bankók sorszámait is felírta.
- Most kaptam meg a jelentést, főnök. – mondta Budai tíz perccel később, miközben a szunyókáló medvéket nézték. – Az állatidomárt egy pénzszállító kirablásáért körözzük két és fél éve.
Ez az!