Budapest, 2000 tele 

- Akonitin. – mondta a doki és megtörölgette a kezét törülközővel. – A sisakvirág alkaloidja, szerencsére manapság már könnyen kimutatható.
- Milyen gyakori méreg ez?
- Amennyire gyakori a sisakvirág. – vonta meg a vállát az alacsony emberke, Steinhardt csak most vette észre, hogy milyen ráncos az arca. – Magyarország van jó pár hely, ahol megterem. Bőrön át is felszívódik, de általában belekeverik valamilyen italba, miután megjelennek a tünetek, legfeljebb három óra múlva beáll a halál.

Veres László egy étterem mosdójában lett rosszul. Mire a mentők megérkeztek, beállt a szívbénulás és már nem tudtak rajta segíteni.
- A harmincadik házassági évfordulónk volt. – Veresné Szép Mária kisírt szemekkel támaszkodott az asztalra. – Minden évben ugyanabba az étterembe mentünk, de ez most különleges volt, mert a fiam is ott volt.
- Nem voltak jó viszonyban? – kérdezte Steinhardt és a sárga jegyzetfüzet lapjait nézegette.
- Két éve nem beszéltek, mert a férjem nem volt hajlandó kifizetni Lacika utolsó évét Londonban.
- Mit ivott a férje a vacsorához?
- Két-három pohár vörösbort, ahogy mindig is szokta.
Ifjabb Veres László huszonhat éves, jóképű fiatalember volt, aki után megfordultak a nők az utcán.
- Nem tudom, mi történhetett. – mondta rezignáltan. – Apámnak még semmi baja nem volt, mikor megérkeztünk. Kint fázott egy kicsit, de miután anyám keresett neki egy kesztyűt, minden rendben volt.
- Miért volt haragban az apjával?
A férfi arca megrándult. Szinte belemélyesztette a körmeit az asztalba, ahogy válaszolt.
- Tudja, apám meglehetősen maradi ember volt és nem nézte jó szemmel az én kicsapongásaimat.
- Mire gondol?
- Szeretem a nőket és ők is engem. – Ifjabb Veres kihúzta magát. – Két évvel ezelőtt a szüleim házassági évfordulóján a pincérlány kikezdett velem és én vettem a lapot. Apám a vacsorát követően rosszkor nyitott be a wc-be, ha érti, mire gondolok.
Steinhardt bólintott és közben az járt a fejében, hogy ha ilyet megtudna Mónikáról, kitekerné a lánya nyakát.
- Ezután nem volt hajlandó kifizetni az egyetemi tandíjamat. Tudja, mit jelentett ez? Három évnyi tanulás ment veszendőbe! Az utolsó évet anyámék padlásszobájában kellett eltöltenem!
- Mit tanult Londonban?
- Növénybiológiát.Varga Zsanett az étterem egyik asztalához vezette Steinhardtot. A helyiségben nem volt egyetlen vendég sem, még volt tizenöt perc a nyitásig. A pincérnő szemeiben dacos ellenkezés ült.
- Bár szívesen kitekertem volna a nyakát, nem én voltam. – mondta Steinhardtnak határozottan. - Tudom, hogy mennek a dolgok, maga azt hiszi, hogy csak én tehettem bele a mérget a borba.
- A többi vendég hozzáférhetett a felszolgált italhoz?
- Soha nem maradt ott senki az asztalnál egyedül. Direkt figyelem az ilyesmit, nehogy fizetés nélkül elszivárogjanak.
- Ismerte Vereséket?
A nő arcán vörös virágok nyíltak.
- Van úgy, hogy az ember nem tud parancsolni a testének. Lacit még az általános iskolából ismerem. Már akkor levett a lábamról azzal, hogy mindent tudott a virágokról.
- Mi volt a baja az apjával?
- Utáltam. – Varga Zsanett szemében ismét szikrák gyúltak. – Egy kiéhezett perverz volt. Láttam a szemében, ahogy már gyerekkoromban is rám nézett. Nem sokáig szoktam tűrni az ilyesmit.
- Mikor tette bele az akonitint a borba? – Steinhardt gyakran alkalmazta ezt a technikát. A kérdés váratlanul érte a válaszadót és a pillanat hevében sok minden kiderülhetett.
- A mit? – kérdezte a nő és értetlen arccal felállt, majd gyorsan távozott.
- Apám maga volt a megtestesült mintaférj. – mondta Veres Katalin gúnyosan. – Higgye el, anyám észrevette volna, ha nem így van. Ő mindent észrevesz.
- Maga milyen viszonyban volt vele? – kérdezte Steinhardt az áldozat lányát és felhúzta a szemöldökét.
- A szokásos semmilyenben. Nem hiszem, hogy észlelte volna az elmúlt húsz évben, hogy élek. Csak magával volt elfoglalva.
Steinhardt meghökkent. Érezte a nő viselkedésén, hogy nem szívelte az apját.
- Sehol nem szerették. Egy pökhendi barom volt, aki folyton játszotta az eszét, de a háta mögött mindenki kiröhögte. – a nő felsóhajtott. – Még a pincérlány is forgatta a szemét az étteremben, mikor anyával lefoglaltuk az asztalt a nevére három nappal a vacsora előtt.
- Ha jól értem, - mondta Budai lassan a Teve utcai székház ötödik emeletén. – Gyakorlatilag bárki beletehette a borba a mérget. Plusz a családon kívül a pincérlány is hozzáférhetett a pohárhoz.
Steinhardt elmosolyodott.
Ó, azért bárki nem.