Budapest, 1999.

Farkas Sándort egy használaton kívüli, rozsdás késsel ölték meg, melyet az áldozat mellett találtak meg. A tettes háromszor szúrta nyakon vele a középiskolai biológia tanárt. A helyszínelők hamar kiderítették, hogy a gyilkos fegyver valószínűleg egy húsz évvel ezelőtti étkészlethez tartozik, melyet már nem lehetett kapni.

- Hogy zárta be az elkövető a szertárba? – kérdezte Budai és megvakarta a fejét. Steinhardt tudta, hogy hamarosan rá fog gyújtani egy cigarettára. – Összesen két kulcs van az ajtóhoz. Az egyik az áldozat zsebében van, a másik pedig az igazgatónál.
Horváth János hordóhasú, barátságos kinézetű ember volt. Őszülő haj keretezte arcában apró malacszemek csillogtak.
- Tizenöt éve vezetem ezt az iskolát, de ilyen még nem történt. – meglehetősen zavartan tápászkodott fel az íróasztala mögül, mikor megpillantotta a két nyomozót. – Gondolják, hogy egy diák volt?
- Még nem gondolunk semmit. – mondta Steinhardt és elővette a jegyzetfüzetét. – Mióta tanított Farkas Sándor az iskolában?
- Öt éve vettem fel. A legjobb referenciákkal rendelkezett és igazolta is a hírnevét. Kiváló biológiai és testnevelő tanár volt.
- Volt valakivel összetűzése mostanában?
- Nem fogok kertelni, úgyis kinyomozzák. – Horváth igazgató megvonta a vállát. – Sanyi szombatonként kosárlabda bíróként dolgozott a Budapest bajnokságban. A múlt héten nem adott meg egy hárompontost a kerületi csapatnak és néhány feldühödött drukker komolyan megfenyegette.
Hirtelen kopogtak és egy fiatal fiú dugta be a fejét az ajtón.
- Elnézést, igazgató úr, nem akartam zavarni.
- Semmi baj, Laci. – Horváth kérdőn nézett a gyerekre. – Mi olyan fontos?
- Csak azt akartam megkérdezni, hogy mi lesz így az év végi jegyemmel? Farkas tanár úr azt mondta, hogy lesz még egy javítási lehetőségem.
- Ezt mondta volna? – az igazgató összeráncolta a homlokát. – Ne aggódj, fiam, holnapra kitalálunk valamit.
- Az egyik legszorgalmasabb diákunk. – magyarázta Horváth, miután a fiú elment. – Sanyi meg akarta buktatni, de engem mindig nosztalgikus hangulatba hoz, ha meglátom. Tudják a két világháború között a családjáé volt ez az épület. Az egyik leghíresebb étterem volt a környéken.
- Mit tud mondani a szertárkulcsról? – vágott közbe Budai kicsit ingerülten. Legszívesebben azonnal rágyújtott volna, de tudta, hogy Steinhardt rossz néven venné, ha a tanú előtt kezdene dohányozni.
Egyszer úgyis én leszek a főnök…
- Az iskola kulcsai mindig nálam vannak. Még a tegnap esti hangversenyre is magammal vittem őket.

Havasi Kolost egy közeli sörözőben találták meg. A vékony alkatú, inas férfi fehér-piros csíkos mezben törölgette az evőeszközöket a pultban.
- Mit néznek? – kérdezte ingerülten. – Egy drukkernek nem lehet normális melója?
- Ugye tudja, hogy itt mi kérdezünk és maga az, aki válaszol? – mondta Budai és észrevette, hogy Steinhardt a kipakolt késeket és villákat nézi. – Miért fenyegette meg Farkas játékvezetőt a múlt héten?
- Szándékosan nem adta meg nyerő hárompontosunkat. – Havasi szeme villogott, ahogy beszélni kezdett. – Azt jelezte, hogy a Dunai Béci rálépett a vonalra és így a dobás csak két pontot ért. Azzal pedig kikaptunk, a hárompontossal hosszabbítás lehetett volna.
- Még egy bíró is tévedhet.
- De nem így. Mindenki látta, hogy a Béci a vonalon kívül van, de Farkas gyűlölte őt. Az hír járta, hogy a felesége a Béci miatt hagyta el azt a szerencsétlent.
- Információink szerint a lakásig követte Farkas Sándort és a ház előtt azt kiabálta, hogy kiirtja a családjával együtt.
- Nézzék, - Havasi hirtelen békülékenyebb lett. – nem voltam józan a meccs alatt és elragadtak az indulatok. Nem bántottam senkit és ez számít, nem?
- Meglátjuk. – mondta Steinhardt csendesen és továbbra is az evőeszközöket nézte. – Hol töltötte a tegnap estét?
- Négykor járt le a műszakom, utána hazamentem és tévét néztem.
Farkas Sándorné fiatalos kinézetű, dekoratív nő volt. Hosszú szőke haját kontyba tekerve viselte a feje tetején.
- Megcsaltam Sanyit azzal a kosarassal, igen. – közölte a rendőrökkel dacosan. – Elegem volt a férjemből. Élni akartam végre! Kipróbálni, felfedezni dolgokat!
- Akkor miért nem vált el tőle?
- Ez elég bonyolult. Három pontból álló házassági szerződést kötöttünk, mely szerint, ha válásra került volna a sor, nekem kellett volna fizetnem egy igen magas összeget.
- Ha jól tudom, Ön pincérként dolgozik egy vendéglőben. – Steinhardt megvárta, amíg a nő bólint. – A megcsalás válóok lehetett volna?
- Mire céloz, nyomozó?
Steinhardt elmosolyodott.
Többnyire arra, akire vadászok.