Leányfalu, 2000.

Budai nem sokat tudott a sakkról, ezért nem is nagyon értette, hogy Steinhardt miért nézi olyan sokáig az asztalon lévő táblát. Dohányoznia kellett és alig várta, hogy a helyszínelők befejezzék végre a munkájukat. Leányfalun voltak a Szentendrei-Duna partján található nyaralók egyikében. A kis faház földszinti része egyetlen helyiségből állt, melynek közepén hason feküdt az áldozat. Valaki hátba szúrta egy katonai túlélő késsel.

- Regős Barnabás. Negyvenhat éves, nős. A felesége szerint egyedül volt a nyaralóban. – jelentette a tetthelyre elsőként érkező rendőr.
- Ő is találta meg?
- Igen, az egyik barátnőjével jöttek meglátogatni a férfit. Mikor ideértek, már halott volt.
Budai odalépett Steinhardthoz, aki még mindig a sakktáblát bámulta.
- Min gondolkodik, főnök?
Az alezredes megvakarta a fejét és a hátsó sorban fekvő sötét királyra mutatott.
- Nincs mattolva.
- Lehet, hogy folytatják még a játszmát.
Steinhardt nem válaszolt, lassan felemelte az apró, koronával díszített figurát. A feketére színezett bábu törött volt, középen csupán egy ragacsos, furcsa illatú rágógumi tartotta össze. Budai felvonta a szemöldökét.
- Ezzel játszottak is?
Steinhardt sokatmondóan a földön fekvő áldozatra, aztán a sakktáblára pillantott. Hmm.
Regősné Fehér Éva ideges tekintetű, fekete hajú nő volt. A nyaraló oldalának támaszkodva beszélgetett Budaival, mikor Steinhardt odaért.
- Kivel szokott a férje sakkozni? – kérdezte az alezredes.
- A szomszéd nyaralót egy idős tanárember bérli. – mondta a nő csendesen. – Régen a magyar bajnokságban játszott. Valami nagymester volt.
Budai a szája sarkába tolt egy cigarettát és rágyújtott. Általában nem dohányzott a tanúk meghallgatása közben, de a jó levegőn hirtelen rátört a nikotinéhség.
- Nem zavarja? – kérdezte Regősnét, miután tekintete találkozott Steinhardt rosszalló szemeivel.
- Csak nyugodtan. – az asszony felhúzta a pólója ujját és három fehér tapasz vált láthatóvá a felkarján. – Leszokóban vagyok.
- A férje gyakran töltötte itt az időt egyedül? – az alezredes apró kézmozdulattal félretolta Budait és a nő elé állt.
- Ha csak tehette idejött és sakkozott. Tegnap kora délután kibuszozott, én pedig inkább elmentem Anna előadására a színházba. Nem nagyon szeretek idejárni a sok szúnyog miatt. De megbeszéltük, hogy ma délelőtt kiautózunk hozzá. Anna nagyon régi barátnőm, Barna is jól ismerte. Mikor ideértünk már gyanús volt a nagy csend, de nem gondoltuk, hogy…
Steinhardt ott hagyta a pityeregni kezdő nőt és a sáros földúton pár perc alatt a szomszéd nyaralóhoz gyalogolt.

Irhás József magas, komoly arcú férfi volt, melyet még jobban kiemelt az orrára biggyesztett fekete keretes szemüveg.
- Mivel senki más nincs a környéken, aki egy kicsit is tudna sakkozni, a válaszom igen. – mondta kimérten. – Sokat játszottam Barnabással. Nem volt kiemelkedő tehetség, de már én sem vagyok a régi, jól eltöltöttük az időt.
- Itt volt tegnap este a nyaralóban?
- Én itt élek, uram. Mindig itt vagyok.
- Tapasztalt valami furcsát éjszaka?
- Kérem, én nem leskelődök senki után és nem azért, mert már rossz a szemem. Erkölcsös ember vagyok és ezt meg is mondom mindenkinek. Nem véletlen, hogy az a katona visszább az úton nem kedvel engem. Többször szóvá tettem, hogy ne fogadjon női vendégeket, de minősíthetetlen hangnemben beszélt velem.
Steinhardt korábban nem vette észre, hogy Regősék nyaralójához közel, a nádas mellett áll még egy faház.
Szabó Endre mogorván nyitott ajót. Bizalmatlanul méregette a nyomozót és meglehetősen szűkszavú volt.
- Nézze, csak azért állok szóba magával, mert valaha én is hivatásos voltam. Pontosan tudom, hogy egy vallomás felvétele nem úgy meg, hogy itt cseverészünk. Egyébként sincs mondanivalóm. Már bánom, hogy megvettem ezt a házat. A cuccaimat ellopkodják, a szomszéd hülye meg gyanúsítgat.
- Van egy húsz centi körüli katonai kése?
- Idézzen be, ha kérdései vannak. – Szabó egyetlen mozdulattal csapta be az ajtót.
Kovács Anna harmincöt körüli, telt idomokkal rendelkező, barna hajú nő volt. Sápadtan támaszkodott Regősné kocsijához és remegő orral nézett Steinhardtra.
- Soha nem gondoltam volna… - mondta elhaló hangon. - … hogy ez megtörténhet.
- Jól ismerte az áldozatot? Ha jól tudom, ön a család barátja.
- Igen. – bólintott a nő tétován. - Talán, jobb lett volna, ha nem sakkozott volna annyit…
Budai tanácstalanul nézett Steinhardtra, mikor egyedül maradtak a nyaraló előtt.
- A sáros úton nincs nyoma idegen járműnek, főnök. Szerintem indítéka sincs senkinek.
- Végeztek a helyszínelők?
- Igen. Volt még két sakkfigura a földre esve és találtunk két szőke hajszálat a fürdőhelyiségben. Valószínűleg parókából származik.
A végére tehát minden a helyére kerül. Steinhardt elvigyorodott. Mint mindig.