A tiszazugi arzénes asszonyok
A következő események vélhetően teljesen egyedülállóak a világ valaha elkövetett sorozatgyilkosságainak dokumentált történetében. Csak néhány morzsa az elképesztő adatsorból: 18 év alatt legalább 162 halott, az eljárás végéig 3 öngyilkosság, 28 elítélt elkövető és 3 kivégzés. Az 1920-as évek Magyarországán lejátszódott történéseknek legalább olyan fontos a szociológiai vonatkozása, mint a bűnügyi jelentősége, de senkinek ne legyenek kétségei abban, hogy a tettesek súlyos bűncselekményeket követtek el. Módszeresen, lelkiismeret-furdalás nélkül gyilkoltak meg több tucat embert.
Tiszazugnak az Alföld közepén elterülő tájegységet nevezzük, mely a Tisza és a Kőrös folyók között helyezkedik el. A területen kisebb falvak és községek helyezkedtek el 100 évvel ezelőtt is, melyek népessége csak Cibakháza esetében haladta meg a háromezret. A gyilkosságok feltehetően kiterjedtek az összes településre, de elsősorban Tiszakürthöz és Nagyrévhez kötődtek. Nagyréven élt ugyanis Fazekas Gyuláné Oláh Zsuzsanna, akit a későbbi újságcikkek csak „halálbábaként” emlegettek. Azzal a környékbeliek is tisztában voltak, hogy a hivatalosan árusított légypapír nyilvánvalóan megöli a rászálló rovarokat, arra azonban kevesen gondoltak, hogy vízbe vagy tejbe áztatás során akkora mennyiségű arzént lehet belőle kioldani, mely elegendő egy ember meggyilkolásához. Fazekas Gyuláné kegyetlenségét jól mutatja, hogy először a macskáin kísérletezett az így kapott méreggel. Bábaként az asszonynak bejárása volt mindenkihez, hiszen születés, betegség vagy baleset esetén is őt hívták házhoz. Nem kellett hozzá sok, hogy a férjük erőszakosságát eltűrő feleségek, idős rokonukat ápoló asszonyok és a szegényes anyagi körülmények közé még egy csecsemőt szülő nők fülébe sugdosni kezdjen.
„Nem szereted? Segítek rajtad, adok olyan szert, amitől elcsendesedik, és ha száz orvos nézi, akkor se derül ki semmi!”
A gyilkosságsorozat az utólag rekonstruált tények alapján 1911 és 1929 között, mintegy 18 éven keresztül tartott a térségben. Az első bizonyított mérgezésre 1911-ben került sor Nagyréven, a hátgerincsorvadásban szenvedő Takács Lajost tette el láb alól a felesége arzénnel. A hatóságoknak ekkor még nem volt okuk gyanakodni, így nem is vizsgálódtak különösebben. Arra azonban nagyon kevés magyarázat van, hogy a gyanús halálesetek és a falvakban lábra kelő suttogások után miért tartott még évekig, mire az első letartóztatások elkezdődtek. De menjünk sorjában!
A híresztelések nyomán 1924-25 környékén a királyi ügyészség felszólította a községi elöljáróságokat és a csendőrséget is, hogy vizsgálódjon a hirtelen halálesetek kapcsán. Így került látókörbe Holyba Károly, Beke Mihály és Szabó István esete is. Holyba Károlynál a Nagyrévet ellátó háziorvosnak, dr. Szegedy Kálmánnak 1924 októberében feltűnt, hogy a férfi a kezelést követően pár nappal váratlanul meghalt. Véleménye szerint a hörghurut, amivel kezelte nem okozhatta a halálát, ezért jelentette az esetet a csendőrségre és az ügyészségre is. A csendőrség azonban nem talált olyan tanút, aki megerősítette volna az idegenkezűséget, ezért a holttest boncolása elmaradt. A szakértők és az orvosok az 1920-as évekre már jól ismerték az arzénmérgezés kimutatásának módját, ezért nyugodtan mondhatjuk, Holyba Károly boncolásának elvégzése számos életet menthetett volna meg Tiszazugban. Az évekkel később megindult nyomozás során 1929. július 22-én került sor a férfi testének exhumálására és az Országos Magyar Királyi Bíróság Vegyész Intézet által nyújtott szakvélemény szerint még a Holyba Károly koporsója alatti és feletti földminták is tartalmaztak arzéngyököt, olyan nagy mennyiségű méreg került a testébe.
Az asszonyok a későbbi tárgyalás során.
A vizsgálódásoknak nem lett eredménye, így egyre többen fordultak Fazekas Gyulánéhoz és az asszonyok csak megerősödtek abban a hitükben, hogy büntetlenül folytathatják tovább „áldásos” tevékenységüket.
Az első, akit elfogtak gyilkosság gyanújával, Bukovinszki Jánosné Sebők Anna volt, akit a helybeliek csak Putris Panniként ismertek, mert egy olyan melléképületben lakott anyjával és lányával Nagyréven, mely leginkább egy putrira emlékeztetett. Annának elege ágyhoz kötött anyjából (aki korábban koldulásból tartotta fenn magát annak ellenére, hogy saját szőlőfölddel rendelkezett) és arra számítva, hogy ő örökli majd a földet, vett egy kis arzént és lekváros kenyérre kenve, megetette vele az édesanyját, majd elment a közeli erdőbe rőzsét gyűjteni. Mire visszaért, az idős asszony meghalt, ezért lányával úgy határoztak, hogy a holttestet a Tiszába dobják. Az időjárás azonban nem így gondolta. Hatalmas köd ereszkedett a környékre, a halottat cipelő két nő eltévedt és kénytelenek voltak visszatérni a házukba. Csak másnap hajnalban tudták végrehajtani a tervüket. A holttest egészen Csongrádig sodródott a folyóban, ahol 1925. szeptemberében kifogták a vízből. Putri Panni pechjére az esetnél ott volt a cibakházi főjegyző is, aki azonnal felismerte az elhunytban Antal Andrásnét, Sebők Anna anyját. Az ellentmondásokba keveredő Putri Panni eleinte tagadta, hogy ő ölte volna meg az anyját, de mikor a csendőrök (jól érzékeltetvén a korabeli viszonyokat) a begyújtott tűzhely forró vaslapjára akarták ültetni a beismerő vallomás kicsikarása érdekében, mindent bevallott. A bíróság halálra ítélte, de végül életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták a döntést.
Annak ellenére, hogy Putri Panni és lánya is elmondta, hogy a piacon szerezték be az arzént más asszonyoktól, a hatóságok elszigetelt esetként kezelték a gyilkosságot és nem terjesztették ki a nyomozást. Történt mindez úgy, hogy a Putri Panni ügyében eljáró vizsgálóbíró névtelen levelet is kapott, melyben más nagyrévi asszonyok által elkövetett mérgezéseket írt körül az ismeretlen feladó.
„Mélyen tisztelt parancsnok úr, ezenben értesítem önt, hogy nagy réven nagyon sok putris panni van aki az urát megetete mert holybát is. felesége meg idős Sebestyén Bálintné meg a Szabó Mihályt meg elvitték Kürtre, azt meg Csordás Bálintné ithon meg Szabó Pista tejába itata meg vele meg Rásó Lajosné is megetete az urát meg Kis Róza az meg már nagyon sokat elpusztított meg Valki Pistánné is az urát. De nagyon sokat Beke Misa bácsit is meg Kis Róza meg az urát is az öreg Pápaji Jánosnét is meg Szendi Sándort meg Valki Pistánét is elakarta, de nem sikerült neki és még tugya, hogy kiket.”
A levelet a vizsgálóbíró továbbította az ügyészségi alelnöknek, aki feljelentésként értékelve azt tovább küldte a nagyrévi községi elöljárósághoz. Az illetékes nyomozóhatóság, a cibakházi csendőrőrs azonban nem kapta meg és így nyomozás sem indult. Az elöljáróság 10 nap múlva egy jelentésben lezárta az ügyet, hogy semmit nem sikerült kideríteni…
A mérgezések folytatódtak és Tiszazug kis lélekszámú, zárt közösségeiben a lappangó indulatok és az elfojtott ösztönök egyre inkább a felszínre törtek. A fekete kendős asszonyok csoportokban jártak a temetésekre és az is előfordult, hogy két nő a helyi piacon esett egymásnak annak kapcsán, hogy ki, hogyan végzett valamelyik családtagjával. A lakosság hallgatólagos beleegyezése a történtekbe azonban nem tarthatott a végtelenségig. A suttogások felerősödtek valahányszor Fazekas Gyulánét újszülötthöz vagy beteghez hívták és mindenki tudta, hogy mi történt, mikor néhány nappal később a család a temetőbe indult. 1929 aztán elhozta végre az elszámoltatást, de így utólag – főként az emberek körében terjedő gyilkos mendemondák miatt – úgy tűnik, mintha ekkor is rugdosni kellett volna a hatóságokat, hogy tegyenek valamit.
1929 áprilisában három névtelen levél érkezett a szolnoki királyi ügyészségre. A levelek három nagyrévi asszony ellen tettek feljelentést azzal az igen súlyos tartalommal, hogy Takács Lajosné a férjét, Kardos Mihályné a férjét és a gyerekét, Tódor Marcella pedig a gyerekét mérgezte meg a korábbi években. Az ilyen konkrét adatokat tartalmazó feljelentést az ügyészség is komolyan vette és megbízta a cibakházi csendőrséget a nyomozással, akik kiderítették, hogy a leveleket egy bizonyos Rácz Lászlóné küldte. Mivel azonban semmilyen más bizonyítékot nem találtak, hamis vádaskodás miatt őellene indítottak eljárást.
A halálesetek és a hozzájuk kapcsolódó híresztelések az akkori médiában is megjelentek. 1929. június 9-én a Kunszentmárton és Vidéke c. lapban Nyikos László már arról írt, hogy Tiszazugban tömeges mérgezésekről pletykálnak és megemlítette, hogy Tiszakürtön Szabó Lászlóné meggyilkolta az apját, Szabó Mihályt. A cikk nyomán a csendőrség egyik járőre nyilatkoztatta Nyikost, de mivel nem tudott egyértelmű információkkal szolgálni és a megnevezett asszony tagadta a gyilkosságot, Nyikos ellen indult eljárás becsületsértés miatt.
1929. június 10-én névtelen levelet kapott a tiszakürti csendőrőrs is. A levélíró – vélhetően az újságcikk nyomán – Szabó Lászlóné mellett a szintén tiszakürti Madarász házaspárt vádolta meg a férj 1925-ben elhunyt apjának megmérgezésével. Zsoldos József, a csendőrőrs parancsnoka saját maga kezdett nyomozásba és Nyikos László kihallgatása után kiderítette, hogy a névtelen levél Bíró Mátyásné, tiszakürti lakostól származik. Bíró Mátyásné fenntartotta a levelében írtakat és hozzátette, hogy úgy tudja, a mérget Szabóné és Madarászék is Csordás Bálintnétől, a tiszakürti bábától vették, aki pedig Fazekas Gyulánétól szerezte be azt. A csendőrök őrizetbe vették Szabónét és férjét, valamint a Madarász házaspárt, akik mindannyian bevallották a gyilkosságokat. A beismerő vallomásokat követően a csendőrök elfogták Csordásnét és Fazekasnét is.
A helyzet néhány nap (hét) leforgása alatt eszkalálódott. A csendőrörsre és az ügyészségre özönlöttek a névtelen levelek, melyek alapján olyan hátborzongató kép kezdett kialakulni a hatóságok előtt, mely amellett, hogy félelmetes volt, már akkorára duzzadt, hogy nem lehetett a szőnyeg alá söpörni. A cibakházi csendőrörs parancsnoka, Császár János széles körű nyomozást rendelt el és annak lefolytatásával két legjobb emberét bízta meg. A beszerzett információk alapján egyre inkább világossá vált, hogy a mérgezések végpontjában Fazekas Gyuláné áll, ezért a csendőrök cselhez folyamodtak és kiengedték a nőt az őrizetből, hogy titokban figyelve felderíthessék a kapcsolatait. A folyamatos kihallgatások (1929. július 15-én például 17 nagyrévi asszonyt hallgattak ki) és egyre-másra születő beismerő és terhelő vallomások után a csendőrök július 19-én reggel mentek Fazekasnéért, mint a gyilkosságok főgyanúsítottjáért. Az asszony azonban soha nem került vissza a börtönbe. A kapuból leste a kakastollas csendőröket és mikor a járőr feltűnt az utca végén, már tudta, hogy érte jönnek. Megitta az előre elkészített marólúgot és mire orvost hívtak, már ő is halott volt.
Sétaidő a börtön udvarán.
A nyomozás hatalmas erőkkel folytatódott és 1929 augusztusára már több, mint 40 asszonyt vettek őrizetbe. Kiderült, hogy Fazekas Gyuláné 60 pengőért árulta az arzént, de voltak asszonyok (mint például Csordás Bálintné és Szabó Lászlóné), akik zsírért vagy rőzséért adták tovább a halálos adagokat. Nagyréven és Tiszakürtön összesen 162 holttestet exhumáltak, de a vallomások alapján legalább 300 főre volt tehető az áldozatok száma. A hatalmas médiaérdeklődést kapó (még Móricz Zsigmond is tudósított a későbbi perekről a Nyugatban és számos külföldi újság is átvette a híreket – a New York Times legalább 10 alkalommal írt a fekete kendős, gyilkos asszonyok rémtetteiről) bűncselekmény-sorozat egyre csak dagadt és a hatóságok úgy gondolták, hogy a még nagyobb közfelháborodás érdekében nem szélesítik tovább a nyomozást, elegendő bizonyíték gyűlt össze, hogy a bűnösöket felelősségre vonják.
A sírok feltárása a nagyrévi temetőben.
Az ügyben végül a vádlottak nagy száma (eredetileg 31 fő, de ebből hárman öngyilkosok lettek elfogásuk után) miatt 12 külön tárgyalást (összesen 28 személlyel szemben íródott vádirat, melyből csak ketten voltak férfiak – Madarász József és Szabó László) tartottak. Három esetben végrehajtották a halálos ítéletet (Kardos Mihályné Szendi Mária két férjét és fiát mérgezte meg, Csordásnét és Szabó Lászlónét pedig minimum 8 ember halálában találta bűnösnek a bíróság), tizenegyen életfogytiglani, ketten tizenöt évi, egy személy tíz évi, további két fő nyolc évi, az utolsó elítélt pedig öt évi szabadságvesztést kapott. Hat felmentő ítélet született és két esetben ejtették a vádat. A bíróság minden elmarasztaló ítéletben figyelembe vette, hogy az áldozatoknak minden bizonnyal borzalmas kínokat kellett kiállniuk haláluk előtt, ugyanis a későbbi boncolás kiderítette, hogy hatalmas dózis mérget kaphattak. Már egy milligramm arzén is halált okoz, de például id. Madarász testében kilenc, Szabó Istvánéban pedig tizenkét milligrammot mutatott ki a vizsgálat. Utólag kijelenthető, hogy az asszonyok nem voltak tisztában az arzén tényleges hatásaival és arról is tévesen voltak meggyőződve, hogy az orvostudomány nem tudja kimutatni a halál után a testből ezt a mérget...
A kiemelt holttestek vizsgálata elszállítás előtt.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi volt az indíték a rengeteg gyilkosság miatt. A választ elsősorban az áldozatokban kereshetjük.
- A beteg újszülöttek, a gondozásra szoruló idősek, az I. világháborúból hazatérő hadirokkantak csak terhet jelentettek a családnak. Nem dolgoztak, nem termeltek hasznot, ellenben anyagi ráfordításért ápolni kellett őket. Az Alföld zárt falvaiban lakó konok, kemény emberek között is a nők voltak a legirgalmatlanabbak. Hamar felismerték, hogy az ilyen családtagok „elveszejtik” a szegényes körülmények között félretett vagyont, ezért pusztulniuk kell.
- A gyilkosságoknak születésszabályzó hatása is volt. A család vagyonát elsősorban a föld határozta meg, ezért a sok gyerek – a későbbi öröklés révén – között sok részre osztott földterület elszegényedéshez vezetett, melyet mindenki el akart kerülni. Kézenfekvő volt tehát már születéskor „kézbe venni” a dolgokat a bába segítségével… A föld egyébiránt jelentős szerepet kapott a fiatalabb nemzedék gyilkos motivációjában is. Számos esetben az öröklés miatt ölték meg apjukat, anyjukat vagy idősebb testvérüket, hogy egyedüli tulajdonosai maradjanak a családi földterületnek.
- Az idejük nagy részét kocsmában töltő, sok esetben munkanélküli férfiak elfojtott agresszióját az alkohol csak még jobban táplálta, ezért a családon belüli erőszak aránya is nagyon magas volt. Elválni az akkori viszonyok között szégyennek minősült, mely meglehetősen bonyolult jogi hercehurcával járt, ezért az asszonyok más megoldást választottak… Ugyanez volt a helyzet a szerelmi gyilkosságok esetében is – elválni nehezebb volt, mint egy kis arzént venni a piacon… Ne gondoljuk, hogy Tiszaug területe mentes volt a szerelmi afféroktól és az erotikától. Az I. Világháború idején Nagyrévben szállásolták el a szövetséges hadifoglyokat, akik jelenléte csak még jobban hozzájárult a számos szerelmi háromszög és az abból fakadó gyilkos ellentét kialakulásához…
Ennyi lett volna a tiszazugi arzénes asszonyok története, mely nyilvánvalóan nem teljes, hiszen nem is lehet az. A szervezetten elkövetett gyilkosságok közül minden bizonnyal nem sikerült mindet felderíteni és vélhetően több, Fazekas Gyulánéhoz hasonló asszony élt a vidéken. A legfélelmetesebb azonban még sem ez. Hanem az emberélet értékének ilyen mértékű leegyszerűsítése. Ha nem válik hasznomra, pusztulnia kell. Ezzel pedig minden szomszéd, csendőr, ügyész vagy jegyző némán egyetértett, mert könnyen előfordulhatott, hogy legközelebb ő került hasonló helyzetbe.
Források és képek:
Az utolsó 100 komment: