Egyperces Krimi

2015.okt.04.
Írta: N. Nagy Zoltán 13 komment

A huszadik korty

Egyperces krimi 20.

Budapest, 2000 tele 

- Akonitin. – mondta a doki és megtörölgette a kezét törülközővel. – A sisakvirág alkaloidja, szerencsére manapság már könnyen kimutatható.
- Milyen gyakori méreg ez?
- Amennyire gyakori a sisakvirág. – vonta meg a vállát az alacsony emberke, Steinhardt csak most vette észre, hogy milyen ráncos az arca. – Magyarország van jó pár hely, ahol megterem. Bőrön át is felszívódik, de általában belekeverik valamilyen italba, miután megjelennek a tünetek, legfeljebb három óra múlva beáll a halál.

Tovább

A Farkas Helga-ügy

Ismét rendhagyó bejegyzéssel jelentkezünk, melyben ezúttal nem egy Hasfelmetsző Jack-hez hasonló sorozatgyilkosról lesz szó (erről bővebben itt), hanem egy kőkemény emberrablásról, melyre azóta is nehezen lehet megfelelő magyarázatot találni. Talán lerágott csontnak tűnhet ezt a témát tárgyalni, de mint magyar bűnügyekkel (is) foglalkozó blog, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy kikerüljük Farkas Helga elrablását. 24 évvel a történtek után érdemes összefoglalni, hogy a közvélemény mennyit tud(hat) az ügyről.

Tovább

Haláltánc

Egyperces krimi 19.

Budapest, 2008.

Budai tűnődve nézte a fal mellett ülő csinos nőt. Az esküvő után Eszterrel ők is voltak néhányszor tánciskolában, de aztán mindig közbe jött valami és a felesége nem erőltette tovább. Még csak két éve, hogy összeházasodtak, de Budai úgy érezte, mintha legalább harminc éve együtt éltek volna. Csak remélni merte, hogy Eszter megérti a rendőri munka árnyoldalait is.
- Nekilökhették a falnak és a falra erősített fogas bezúzta hátulról a koponyáját. – az alacsony orvos oldalra fordította Kovács Edinát és gumikesztyűjével kibontotta a nő kontyát. – A véralvadásból ítélve, tegnap este ölhették meg.

Tovább

Rejtély a benzinkúton

Egyperces krimi 18.

Felsőpakony, 1992. - este 11 óra 22 perc

- Palikám, de jó, hogy téged küldtek. – a körzeti megbízott előrenyújtotta jobbját, hogy kezet fogjanak. Steinhardt jól ismerte az idős férfit, korábban ő is a Megyén dolgozott, de némi ittas vezetés után a kapitány tavaly felajánlotta Szabó Tamásnak utolsó lehetőségként a felsőpakonyi nyugdíjas állást.
- Csordás Robi az, a benzinkutas. – mutatott körbe Szabó a kis töltőállomáson, mely összesen két beállóból és egy kis boltból állt. A nyílt arcú, magas férfi hason feküdt az üzlet padlóján. A kassza üresen tátongott és a benzinkutas overalljából is hiányzott minden pénz. – Valószínűleg rablógyilkosság.
- Az mi? – mutatott az őrnagy a pénztárgép oldalán lévő fehér foltra.
- Nem is tudom. – Szabó közelebb hajolt. – Talán majonéz.

Tovább

Kísértet a temetőben

Egyperces krimi 16.

Budapest, 1994.

A hideg szél végigrohant a szürke sírkövek és a korhadó fakeresztek között majd megzörgette a száraz leveleken heverő fekete hullazsákot. Steinhardt megborzongott, ahogy a vértelen arcba tekintett. Hudák Zsigmondot tizenöt perccel ezelőtt vágták le az érdi temető egyik tölgyfájáról. A felakasztott testet hajnalban találta meg két sírásó, akik egy korai temetéshez jöttek előkészíteni a sírhelyet.
A vérbíró.
Steinhardt jól ismerte az áldozatot, az ötvenéves férfi a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírájaként dolgozott és különösen súlyos ítéleteiről volt ismert.

Tovább

Renczi Vera, a kitalált sorozatgyilkos?

Ezúttal ismét egy rendhagyó bejegyzés következik, mely azonban ugyanúgy megdolgoztathatja agytekervényeinket, mint egy szokásos egyperces. Ha azt gondoljuk, hogy Holhos Jánosné volt a legismertebb asszony, aki méreggel gyilkolt Közép-Európa területén, nem is tévedhetnénk nagyobbat. A világ ugyanis sokkal jobban ismeri Renczi Vera nevét, aki az 1920-as években féltékenységből ölt és arzénnal tette el láb alól 35 (!) áldozatát. A fekete özvegyként is elhíresült, kegyetlen sorozatgyilkos története annyira hátborzongató és valószerűtlen, hogy mindenképpen érdemes megismerkedni vele és kicsit behatóbban megvizsgálni annak valóságtartalmát. Renczi Vera története következik tehát, melyet követően mindenki eldöntheti, hogy az események tényleg megtörténtek-e vagy csak egy közel száz éves hoax-szal van dolgunk.

Tovább

Végzetes wellness

Egyperces krimi 15.

Visegrád, 2010.

- Semmit nem mozdítottunk meg, mindent úgy hagytunk, ahogy találtunk. – mondta idegesen a szálloda igazgatója Budainak, ahogy a tágas lépcsőházban a hotel második emeletére igyekeztek. – Még a széfet sem nyitottuk ki.
Budai hallott már ilyenről. A közelmúlt hihetetlen nagy népszerűséget hozott az élményfürdőkre települt szállodáknak, melyekben egyre több hazai turista is szívesen töltött el egy-két napot. A hotelek igyekeztek megragadni minden lehetőséget, plusz szolgáltatást, hogy még vonzóbbá tegyék magukat a látogatók számára. A több csatornás színes tv, a mini-bár vagy a beépített széf elengedhetetlen része volt a kínálatnak.

Tovább

A pszichológus naptára

Egyperces krimi 14.

Budapest, 1998.

Az apró termetű kutya éktelen lármát csapva ugatott. Két vakkantás között gyorsan lihegett egyet kicsi lábaira támaszkodva, aztán újult erővel kezdett bele ismét a csaholásba. Steinhardt intett a többi nyomozónak és az őrt álló kutya ellenére, Budaival együtt belépett a II. kerületi társasház földszintjén berendezett váróterembe. Dr. Lajtai Jenő országos hírű pszichológus volt, akinél a legújabb divat szerint egymásnak adták a kilincset a vagyonos vállalkozók, sportolók és közszereplők. Legutóbb azonban kétes ingatlanügyeivel hívta fel magára a figyelmet. A rossz nyelvek szerint saját zsebre értékesítette az egyik kórház külvárosi telkét, mellyel közel százmillió forintot vett ki az egészségügy kasszájából.

Tovább

Gyilkosság Zuglóban

Egyperces krimi 13

Budapest, 2011.

Budai verítékezve riadt fel az ágyán, ahogy a sötétben megszólalt a mobiltelefonja.
- Jelentkezem, alezredes úr! – hadarta egy hang. – Emberölés a XIV. kerületben a Telepes és a Szentes utca sarkán.
Éjfél lehetett, mire a helyszínre ért. Az áldozat egy kiégett utcai lámpa tövében feküdt a csendes, kertvárosi házak között, nem messze egy kivénhedt Opeltől. Egyetlen késszúrással végeztek vele.
- László Péter, harmincöt éves, újságíró. – sorolta a zselés hajú nyomozó, aki korábban is telefonált. – A lakcíme szerint Csepelen lakik. Az orvos szerint körülbelül két órával ezelőtt ölhették meg, de pontosabbat csak a boncolás után tud mondani. Ja és szerinte a tettes balkezes.
- Melyik újságnál dolgozott?
- Az egyik bulvárlapnál. Beszéltem a szerkesztővel, az áldozat valami nagy sztorit emlegetett neki.

Tovább

Véres aratás

Egyperces krimi 12.

Monor külterület, 1989 eleje

Steinhardt a kombájn mellett állva figyelte, ahogy a kollégák az áldozat körül tevékenykednek. Idősebb Tabajdi Antalt hátulról ölték meg, feltehetően egy borotvaéles kaszával. A vágás elcsúszhatott a gerincen, de így is majdnem lefejezte a középkorú a férfit, aki véres nyakkal feküdt a búzatábla közepén.
- Százados úr! – kék egyenruhát viselő rendőr sietett oda hozzá. – Mindenkit idehívtam, ahogy kérte!
- Sorra kell vennünk minden apró részletet. – Steinhardt elővette a jegyzetfüzetét és a földön heverő kaszára pillantott, melynek pengéje vörös volt a vértől. – Mindent tudni akarok az aratásról.

Tovább
süti beállítások módosítása