Visegrád, 2010.

- Semmit nem mozdítottunk meg, mindent úgy hagytunk, ahogy találtunk. – mondta idegesen a szálloda igazgatója Budainak, ahogy a tágas lépcsőházban a hotel második emeletére igyekeztek. – Még a széfet sem nyitottuk ki.
Budai hallott már ilyenről. A közelmúlt hihetetlen nagy népszerűséget hozott az élményfürdőkre települt szállodáknak, melyekben egyre több hazai turista is szívesen töltött el egy-két napot. A hotelek igyekeztek megragadni minden lehetőséget, plusz szolgáltatást, hogy még vonzóbbá tegyék magukat a látogatók számára. A több csatornás színes tv, a mini-bár vagy a beépített széf elengedhetetlen része volt a kínálatnak.

Gábriel Dénes hetven év körüli, vékony férfi volt, hanyatt feküdt a 212-es szoba ágyán. Nyakán vörös duzzanatok látszódtak, szája elkékült, arca sápadt volt.
- Megfojtották. – mondta az alacsony doki, miután egy biccentéssel üdvözölte Budait. – Meg kell még néznem a tüdejét, de szerintem este tíz és éjfél körül lehetett.
A tüdőről Budainak eszébe jutott a zsebébe gyűrt cigarettás doboz. Itt volt az ideje, hogy felpörgesse a nyomozást.
- Ki találta meg az áldozatot? – kérdezte az igazgatót.
- Gábriel úr reggel 8-ra kérte a reggelit és miután nem nyitott ajtót, a pincér hívta a biztonságiakat.
Az egyik helyszínelő megkocogtatta a barna szekrénybe épített szobaszéfet és Budaira nézett. Az igazgató megértette a célzást, beütött négy számot, mire a széf ajtaja kinyílt.
- Mindent nyitó kód. – magyarázta az igazgató. – Ha a vendég elfelejtené a sajátját.
A helyszínelő papírkesztyűs keze slusszkulcsot, bankkártyákat, egy órát és egy mobiltelefont rakott ki az asztalra. A mobiltelefon csipogni kezdett és a képernyője kivilágosodott.
- A széfben nincs térerő. – mondta a helyszínelő és felmutatta a mobiltelefont. Budai felvonta a szemöldökét. Nem szerette ezeket a kütyüket. Pár évvel ezelőtt a telefon még az asztalra szerelt, körtárcsázós, piros készüléket jelentette, most meg mindenki sms-t ír és menet közben telefonál. Mi lesz itt öt-hat év múlva? A végén még a telefonon fognak fészbukozni is (egy éve hallotta először ezt a kifejezést egy kollégától, de nem volt hajlandó megkérdezni mit jelent). Akármi is az.
- Gábriel úr egyedül érkezett? – fordult a szálloda igazgatójához, hogy elterelje a gondolatait.
- Nem, a három fiával, ahogy mindig. Rendszeresen visszajárnak hozzánk. Minden alkalommal külön szobát kérnek maguknak.Gábriel Lajos nagydarab, kopasz férfi volt, alkarján tetoválások sorakoztak.
- Tudják, én csináltam már egy-két dolgot életemben, de embert nem ölök. Főleg nem apámat. – mondta Budainak, miközben sört kortyolgatott egy üvegből.
- Mit gondol, miért ölték meg?
- Újra nősülni akart. Anyánk halála óta ez az első nő, akit komolyan megszeretett.
- És?
- És ezzel megváltozik az öröklés, felügyelő. – a tetovált férfi hunyorítani kezdett a szemével. - Apám gazdag ember volt. Nagyon gazdag. Mi pedig Peti kivételével csórók.
- Hol volt tegnap este tíz és éjfél között?
Gábriel Lajos felröhögött és meghúzta a sörösüveget.
- Hát, itt. A szobában ittam eszméletlenre magam, utálom ezt a családi összejövetelt. Csak azért jövök el minden évben, nehogy kimaradjak valamiből. Tudja, a végrendelet.
Budai elgondolkozva nézte a makulátlan vászonnadrágot és sportos inget viselő sovány fiatalembert. Mindenben ellentéte volt az előbb kikérdezett testvérének.
- Ön ugyebár, Gábriel István? Az apja cégében dolgozott?
- Nem, az az öcsém, Peti. Én testnevelő tanár vagyok egy gimnáziumban.
- Mikor látta utoljára az apját?
- Lássuk csak, mikor is? – a férfi kinézett a szálloda ablakán. – Tegnap rosszul sikerült a közös vacsora, apám összeveszett Petivel, ráadásul Lali is szemétkedni kezdett. Nem voltunk jó hangulatban és beszélni akartam apámmal. Mivel nem vette a telefont, küldtem neki egy üzenetet, hogy találkozzunk a szálloda kertjében. Apám odajött, de nagyon morcos volt. Ki akarta tagadni Petit a végrendeletből teljesen. Csak sokára tudtam meggyőzni, hogy ne tegye. Miután visszament a szobába, elmentem a bárba inni egy italt. Kérdezze meg a pincéreket.
Gábriel Péter szemüveges, szőke férfi volt, idegesen rázta a lábát és percenként lesett a mobiltelefonjára.
- Ha jól értesültem, akkor maga volt az apja helyettese? – Budai kezdett türelmetlen lenni. A nikotinhiány mindig ingerlékennyé tette.
- Igen. Én intézek mindent ilyenkor. – a férfi magyarázóan intett a kezével. – Ilyenkor, mikor nyaralunk. Máskor apám folyton telefonál, intézkedik, de ilyenkor nem hajlandó rá. Csak ül a szaunában és gondolkodik.
- Hol volt tegnap este?
- A vacsora után nem éreztem jól magam és átmentem Lajoshoz. Kopogtam, de mivel nem nyitott ajtót, visszajöttem és lefeküdtem.
- Most akkor maga lesz a cég vezetője? – Budai inkább megállapította, semmint kérdezte ezt. Felállt, lement a hotel kertjébe és rágyújtott végre egy cigarettára. Ahogy a tüdejét átjárta a perzselő dohányfüst, jólesően elmosolyodott. A végére csak felpörgött a dolog.