Egyperces Krimi


2016.nov.22.
Írta: N. Nagy Zoltán 10 komment

A móri mészárlás

A móri bankrablás nemcsak kegyetlensége miatt írta be magát a magyar bűnügyi krónikák fekete fejezetébe, de a megindult büntetőeljárás során elkövetett sorozatos rendőri, ügyészi és bírói hibák miatt is. A nyolc ember életét követelő, brutális rablógyilkosságot követően ugyanis egyszerre mondott…

Tovább

Véres vacsora

Budapest, 2009.  - Az ujjain mintha lenne valami festékanyag. – az alacsony rendőrorvos grimaszolva tápászkodott fel a holttest mellől. – Első körben azt mondanám, tempera, de majd a labor igazolja.Budai felnézett a hatemeletes irodaépületre.- Már halott volt, mikor kizuhant?- Nem. – rázta meg a…

Tovább

Végzetes wellness

Egyperces krimi 15.

Visegrád, 2010. - Semmit nem mozdítottunk meg, mindent úgy hagytunk, ahogy találtunk. – mondta idegesen a szálloda igazgatója Budainak, ahogy a tágas lépcsőházban a hotel második emeletére igyekeztek. – Még a széfet sem nyitottuk ki.Budai hallott már ilyenről. A közelmúlt…

Tovább

Holhos Jánosné avagy a rendőrség csődje

A nikotinos gyilkos

  Rendhagyó bejegyzés következik, hiszen ezúttal nem egy rövid sztori megfejtését kell kitalálni, hanem csak hátradőlni és olvasni. Tekintettel arra, hogy a hazánkban ténylegesen megtörtént bűntények, valamint azok felderítése meglehetősen hiányos és felületes formában jut…

Tovább

Éjjeli vadászat

Egyperces krimi 10.

Pilisi erdőség Visegrád közelében, 2009.  Budai mélyen leszívta a cigarettát és sokáig lenn tartotta a füstöt. Hagyta, hogy átjárja a tüdejét és kellemes bódultságot vigyen erein keresztül a testébe. Ahogy kiszállt a szolgálati kocsiból, a magas fák között áramló friss…

Tovább
süti beállítások módosítása