Budapest, 1998.

Az apró termetű kutya éktelen lármát csapva ugatott. Két vakkantás között gyorsan lihegett egyet kicsi lábaira támaszkodva, aztán újult erővel kezdett bele ismét a csaholásba. Steinhardt intett a többi nyomozónak és az őrt álló kutya ellenére, Budaival együtt belépett a II. kerületi társasház földszintjén berendezett váróterembe. Dr. Lajtai Jenő országos hírű pszichológus volt, akinél a legújabb divat szerint egymásnak adták a kilincset a vagyonos vállalkozók, sportolók és közszereplők. Legutóbb azonban kétes ingatlanügyeivel hívta fel magára a figyelmet. A rossz nyelvek szerint saját zsebre értékesítette az egyik kórház külvárosi telkét, mellyel közel százmillió forintot vett ki az egészségügy kasszájából.

Dr. Lajtai Jenő az íróasztala mögött ült és szemei az előtte fekvő naptárra meredtek. Körülbelül fél napja lehetett halott, koponyáját hátulról zúzták be egy tompa tárggyal. A helyszínelők egyelőre nem találtak az irodában semmit, ami a gyilkos fegyver lehetett volna.
- Tegnap a doktor úr már háromkor elengedett. Lett volna még néhány fontos találkozója, de azt mondta, mindet lemondták. – a szőke hajú, fiatal asszisztens arrébb lépett, ahogy a kutya berohant az irodába és újból csaholni kezdett. – Ne is törődjenek vele, mindenkit megugat. Alig van ember, akit elfogad.
- Szomszédok?
- A mellettük lévő lakásban egy idős házaspár lakik. Talán ők láttak valamit.
Budai Steinhardtra pillantott és intett a főnökének a szemével, aki az íróasztal mögé sétált. Az asztali naptárban a tegnapi napnál négy bejegyzés szerepelt. Valaki mégsem mondta le.
Az ajtóban mozgás támadt, fiatal, rokonszenves fiatalember lépett be az irodába. A kutya odarohant hozzá, mire a férfi lehajolt és az állat némán felugrott a karjaiba.
- Jöttem, amint a kapitányságról telefonáltak. – nyújtotta előre a karját az ismeretlen. – Lajtai János vagyok.
- Nem nagyon rázza meg az apja, halála, amint látom. – mormogta Budai és szólt az egyik helyszínelőnek, hogy készítsen fényképet a naptárról.
- Nem voltunk jóban. – vonta meg a vállát a fiatalabb Lajtai. – Apám egy ideje ki akart tagadni a végrendeletéből. Több hónapja nem beszéltünk.
- Magára vonatkozik ez a bejegyzés itt? – kérdezte Steinhardt és a naptárban a „Jani” bejegyzésre mutatott.
- Gondolom. Apám felhívott, hogy találkozni akar, aztán meg lemondta. Nem lepett meg különösebben a dolog.Erdei Sándor hetven év körüli, nyugalmat sugározó ember volt, feleségével beljebb tessékelték a nyomozókat a szépen berendezett, polgári lakásba.
- Elképzelni sem tudjuk, hogy történt. A doktor úr nagyon jó szomszéd volt mindig. Igaz, hogy a falak papírvékonyak és néha nagyon zavart minket a zaj, de ez akkor is borzasztó.
- Milyen viszonyban voltak a doktorral? – kérdezte Steinhardt és lapozott egyet a jegyzetfüzetében.
- Ó, hát tudja, volt az az ingatlanügy. – Erdeiné eddig jóságos nagymamaarca hirtelen megkeményedett. – Mi nem szeretjük a piszkos dolgokat. Tisztázni akartuk Lajtai úrral ezt, de ő azt találta mondani, hogy megvesz minket kilóra.
- Hallottak vagy láttak valami gyanúsat tegnap este?
- Nem. Kifejezetten csendes este volt, egy pisszenést sem hallottunk, de attól még bárki bemehetett.
- Szerintem, ők voltak. – mondta Budai Steinhardtnak, miután kijöttek a lakásból. Szája sarkába rakott egy cigarettát és megvonta a vállát. – De úgy is tudom, hogy mindent át akarsz rágni százszor, főnök.
Az első bejegyzés négy órára szólt. Simon Géza nem messze lakott az áldozat lakásától a Törökvész út tetején. Alsónadrágban nyitott ajtót.
- Ingatlanokkal foglalkozom. – mondta szemrebbenés nélkül. – Jenő az üzlettársam volt. Mielőtt bármit kérdeznek, a válasz igen. Eladtuk a kórházat és jól kerestünk rajta. Talán túlságosan is jól, Jenőnek teljesen a fejébe szállt. El akarta adni a többi földet is, de én nemet mondtam, mert az már nem lett volna legális.
- Miért törölte a találkozót?
- Nem én mondtam le, hanem ő. Azt mondta, hogy fontos megbeszélése lesz és előtte sétálni akar egyet a kutyával. Teljesen a bolondja volt annak a dögnek.
A második bejegyzés öt órára szólt volna. Csinos arcú, fiatal nő ült velük szemben egy irodaház folyosóján. Műsorvezető volt egy kereskedelmi csatornánál és láthatóan idegesen fogadta a rendőrséget.
- Igen, én mondtam le a találkozót Lajtaival, mert már legutóbb is bepróbálkozott. Olyanokat mondott, hogy akár fizet is, hogy lefeküdjek vele. Nem volt kedvem többet a vén kriplihez.
- Az mi ott a karján? – kérdezte Steinhardt nyugodtan és egy kék foltra mutatott.
- Elestem tegnap. Pszichológus helyett inkább biciklizni mentem.
A „harmadik bejegyzést” a II. kerületi rendőrkapitányságon találták meg. Patkós Olivér ismert visszaeső volt a környékén. Ezúttal könyékig véresen leltek rá a járőrök a Mechwart Ligetben. Mióta elfogták, egy szót nem volt hajlandó szólni, ködös tekintettel bámulta az alagsorban lévő fogda padlóját.
- Akkor mehetünk a szomszédokért, főnök? – kérdezte Budai.
Steinhardt a jegyzetibe mélyedt. Hmm és még egyszer hmm.