Felsőpakony, 1992. - este 11 óra 22 perc

- Palikám, de jó, hogy téged küldtek. – a körzeti megbízott előrenyújtotta jobbját, hogy kezet fogjanak. Steinhardt jól ismerte az idős férfit, korábban ő is a Megyén dolgozott, de némi ittas vezetés után a kapitány tavaly felajánlotta Szabó Tamásnak utolsó lehetőségként a felsőpakonyi nyugdíjas állást.
- Csordás Robi az, a benzinkutas. – mutatott körbe Szabó a kis töltőállomáson, mely összesen két beállóból és egy kis boltból állt. A nyílt arcú, magas férfi hason feküdt az üzlet padlóján. A kassza üresen tátongott és a benzinkutas overalljából is hiányzott minden pénz. – Valószínűleg rablógyilkosság.
- Az mi? – mutatott az őrnagy a pénztárgép oldalán lévő fehér foltra.
- Nem is tudom. – Szabó közelebb hajolt. – Talán majonéz.

- Kamerák? – kérdezte Steinhardt fáradtan. Az elmúlt két napban egy halvány nyomon dolgoztak Budaival, mely reményeik szerint elvezetett volna Keselyű Richárdhoz, a kegyetlen sorozatgyilkoshoz, aki három éve lépett meg előlük. Fáradozásaik azonban hiábavalónak bizonyultak. Semmi újat nem tudtak meg és mikor a pakonyi hívás befutott, Steinhardt hazaküldte a hullafáradt Budait.
Majd egyedül elintézem.
- Nincsenek. – mondta a körzeti megbízott és a kezében tartott írótömbre pillantott. – Amennyire én tudom, Robinak nem voltak haragosai, bár Újlaki Tibivel nem szívelték egymást. Állítólag Robi a feleségét kerülgette.
- Ki találta meg a holttestet?
- Aztán itt van még Jónás Péter, a gazdag vállalkozó, aki mindent megpróbált már, hogy Robi eladja neki a kutat, de az nem állt kötélnek.
- Tamás, - Steinhardt nem szerette, ha nem válaszolnak a feltett kérdésre. – ki találta meg a holttestet?
A kövér férfi a benzinkút mellett ült egy Dacia-ban és szendvicset majszolt. Mikor megpillantotta a felé tartó rendőröket, ledobta maga mellé a kenyérszeleteket és a nadrágjába törölte a kezét.
- Gyovai Zsolt vagyok, szolgálatukra! – mondta és elvigyorodott. – Tíz előtt értem ide tíz perccel, de az üzletre már ki volt rakva a Zárva tábla. Különösnek találtam, mert Robi mindig pontosan tízkor zár be, korábban soha. Megkocogtattam az ajtót és láttam, hogy nyitva van. Azonnal szóltam a központi számra.
- Így volt. – bólintott a körzeti megbízott. – Épp Ócsánál jártam a szokásos ellenőrző utamon, mikor befutott a hívás. Öt perc alatt itt voltam.
- Látott bárkit vagy bármilyen gyanús dolgot? – Steinhardt Gyovaira szegezte a tekintetét.
- Már korábban is voltam itt, de akkor a törzs úr kocsija állt az egyik álláson és én … inkább … khmm… úgy döntöttem, hogy később visszajövök.
Szabó komolyan biccentett.
- Minden este fél 10-kor kezdem a körutat innen a benzinkúttól. – mondta Steinhardt kérdő tekintetét látva. – Gyovai pedig tudja, hogy nem szívelem. Nincs munkája és családja, pénze azonban mindig akad. A környékbeli tanyákat pedig valaki fosztogatja.
- Ugyan már, törzs úr. – Gyovai sunyin kacsintott. – Ha vaj lenne a fülem mögött, nem hívtam volna a rendőrséget most!Steinhardt a helyszínen hagyta a körzeti megbízottat és bekopogott a két utcával odébb lakó Újlakiékhoz.
A gyilkosság fél tíz és kilenc ötven között történt. Két utcát könnyedén megjár ennyi idő alatt az ember.
Újlaki Tibor szíjas izmú, szőrös ember volt. Erőszakos vonásait csak vaskos bajsza enyhítette.
- Meghalt a Csordás? Na, így oldódjon meg minden problémám. – fonta össze karjait maga előtt. – Az a szemétláda egy ideje udvarolgat az asszonynak. A múlt héten is elhívta kávézni, amíg én dolgoztam.
- Hol van most a felesége?
- Este elvittem anyósomékhoz Bugyira. Gondolkodjon csak kicsit. Hiába nyomult a Csordás, nyomozó úr, én tudom, hogy mindig kettőn áll a vásár.
- Ezek szerint úton volt fél tíz környékén?
- Igen, jöttem volna gyorsabban is, de ezek az utak olyan rossz állapotban vannak, hogy Gyálra sem ér át az ember tíz percnél hamarabb, pedig az van a legközelebb ide.
Jónás Péter a benzinkúttól öt percre lakott egy hatalmas fehér villában. Két megtermett rottweiler kíséretében nyitotta ki a kocsibejárót. Kezében félig teli borospoharat tartott.
- Ugyan már, nyomozó úr. – villantotta Steinhardtra tökéletes fogsorát. – Csak nem gondolja, hogy én öltem meg azt a szerencsétlent.
- Igaz, hogy meg akarta venni a benzinkutat?
- Nézze, Csordásnak szerencséje volt, hogy ebben a nagy privatizációban hamar eszmélt. De ez nem jelenti azt, hogy értett is volna az üzlethez. Tudja, túl becsületes volt ehhez. – a férfi felnevetett. – Még azokat is feljelentette, akik megittak egy felest az ő kútján és úgy mentek tovább.
- Meg is fenyegette az áldozatot?
- Hova gondol? Türelmes ember vagyok én, előbb-utóbb úgyis beadta volna a derekát. Meg aztán van egy felfüggesztett büntetésem, nem kockáztatom a szabadságomat.
Steinhardt a benzinkút előtt találta meg a körzeti megbízottat. Az idős férfi egy bögre furcsa illatú kávét tartott a kezében, egy másikat pedig a nyomozó felé nyújtott.
- Ez eltart még egy darabig, Palikám!
Dehogy. Már végeztünk is.