Vámpírnapló

Egyperces krimi 22.

Budapest, 2013. 

Budai pontosan tudta, hogy az emberölés bizonyításához három dolog kell. Először is az áldozat, aztán a tettes és végül a gyilkos fegyver. Bármelyik hiánya azt eredményezheti, hogy a gyilkosság nincs felderítve és az elkövető soha nem lesz felelősségre vonva. Az első esetben, mikor nem volt holttest, a rendőri szervek nem is emberölés bűntettben indították meg a nyomozást, hanem egy eltűnt személy után kezdték meg a kutatást. Ugyanakkor tettes híján – az alezredes biztos volt ebben – csak idő kérdése volt, hogy kézre kerüljön az elkövető.
Sokkal ritkább volt, mikor a gyilkos fegyver hiányzott és ezért nem tudták valakire rábizonyítani a bűnösséget.
Jelenleg azonban pontosan így állt a helyzet.

Láng Csillát egy belvárosi irodaház harmadik emeletén ölték meg a saját irodájában. Holttestére az éjszakai takarítók bukkantak rá, akik aztán keresztet vetve értesítették a rendőrséget. Budai megrázta a fejét, hülyeség.
Azt sem tudják, mit beszélnek.
Láng Csilla nyakán ugyanis két, egymástól néhány centiméterre lévő apró lyuk látszódott. A sebek mélysége és a roncsolódás olyan mértékű volt, hogy a nő három percen elvérezhetett. Mintha csak valaki átharapta volna a nyaki ütőerét. Valaki, akinek az átlagosnál nagyobb szemfogai voltak.
Vámpír…
Az épületben lévő kamerák mindent rögzítettek és megállapítást nyert, hogy Láng Csilla emeletén egyetlen másik ember tartózkodott a gyilkosság elkövetésének idején. Szilágyi Rezső, a nő korábbi szeretője. A férfi még most is az épületben volt, a rendőrség ugyanis rekordgyorsasággal reagált a bejelentésre és a doki előzetes becslése alapján, a gyilkosság után háromnegyed órával már a helyszínen volt az első egység.
Budai biztos volt benne, hogy Szilágyi a tettes. A mozgásérzékelős kamerák rögzítették, amint bement Láng Csilla irodájába, majd hat perc múlva távozott onnan. A felvételen látszódott, ahogy a férfi visszaszólt még valamit, de az alezredes szerint a nő már akkor halott volt. Sehol, senki más nem mozgott az épületben, csak és kizárólag Szilágyi. A gyilkos fegyvernek viszont híre hamva sincs, és a felvételek szerint a férfi üres kézzel érkezett az irodába és úgy is távozott. Azaz…
Valahol itt kell lennie.
Budai végignézett a berendezésen. Fehér íróasztal, barna szekrény, görgős szék. A sarokban egy fogas, rajta a nő kabátja. Az asztalon egy monitor, valamint egy billentyűzet, rengeteg fejléces papír, egy fényképkeret üresen, egy tartóban tollak, ceruzák, Láng Csilla okostelefonja még mindig töltőre dugva a jobb szélen. Az alezredes megnyomta a készüléket. A menü szerint az elmúlt három órában nem indítottak és nem fogadtak hívást, csak a töltést jelző zöld elem világított némán a képernyő szélén.vampteeth.jpgAz iroda jobb sarkában az ablak előtt három cserépben zöld virágok nyíltak. Az egyik szárát vékony farúdhoz kötözték, hogy egyenesen álljon, a másik kettő viszont már erősen hervadásnak indult. Az alezredes végighúzta ujjait a növények száraz földjén. Mivel locsolta a virágokat?
A helyiség parkettája szinte fekete volt, az áldozat nagyon sok vért veszített. A doki szerint az elkövetőnek kellett legyen minimális anatómiai tapasztalata, máskülönben előfordulhatott volna, hogy elsőre nem sikerül bevinnie a gyilkos támadást, bármivel is követte el azt. Szilágyi egy évig orvostanhallgató volt fiatalkorában.
Budai bosszúsan összeráncolta a szemöldökét és megpróbálta maga elé képzelni, ahogy egy vámpír Láng Csilla nyaka fölé hajol.
Várjunk csak. Ha Szilágyi Rezső nem hozott és vitt ki semmit a kezében az irodából, akkor…
- Beszéltem a fogorvosával. – mondta Budai az előtte ülő férfinek. – Elmondta, hogy pár hónapja felkereste azzal, hogy éjszaka csikorgatja a fogait, mintát vettek a fogairól és készíttettek magának egy éjszakai harapásemelőt.
- És? – Szilágyi jóképű férfi volt erős borostával, melyet hosszúra hagyva, félig-meddig divatos szakállként hordott.
- A fogorvos azt is elmondta, maga ragaszkodott hozzá, hogy merev műanyagból készüljön…
A mobiltelefon csörgése szakította félbe Budait.
- Főnök, - hadarta egy fiatal nyomozó a vonal másik végén. – Megtaláltuk a műfogat. Itt van a fickó fürdőszobájában.
- Mit akart mondani, nyomozó úr? – kérdezte Szilágyi gúnyosan, ahogy Budai kinyomta a telefont.
- Azért ölte meg, mert szakítottak? – az alezredes most vette csak észre, hogy a férfinek milyen nagy kezei vannak. A tenyerében szinte elfért egy labda.
- Ha azt mondanám, igen, az beismerés lenne?
- Tartanak itt benn evőeszközt?
- Vagy kézzel eszünk? – Szilágyi továbbra sem hagyta abba a gúnyolódást. – Két kés és egy villa van az íróasztalom fiókjában. Előre szólok, hogy a villának négy foga van.
- Látom, okosnak képzeli magát.
Budai hirtelen elmosolyodott. Észre sem vette, hogy nem is gyújtott rá az elmúlt órában.
Megvagy.