Budapest, 1985.

Fekete Miklós holttestére a Rendőrtiszti Főiskola melletti Apáca-réten találtak rá. A férfi katonai egyenruhában feküdt a füves térség közepén, mellkasából egy tőr markolata állt ki. Steinhardt a hegyoldalból elé táruló Budapestet fürkészte.
Mintha egy színpad lenne…

- Az iratok szerint a Petőfi Sándor laktanyában szolgált. – mondta az egyik helyszínelő és egy bezacskózott igazolványt nyújtott át Steinhardtnak. – A seregnek nem fog ez tetszeni, uram.
- Fekete Miklós? – Kovács Sándor ezredes, a laktanya parancsnoka összefonta hatalmas mellén két vaskos karját és megrázta vastag nyakán ülő fejét. – A hadseregnek nincsenek aggályai, százados úr. Végezzék csak a dolgukat.
- Mit tud nekem elmondani Fekete Miklósról?
Az ezredes arcán undor jelent meg. Egy pillanatig habozott aztán az apró iroda falára ragasztott szövegre mutatott. „A bajtársiasság építi a hazát.”
- Nem mondhatnám, hogy Fekete törzsőrmester rászolgált volna a tiszteletre. Három évvel ezelőtt egy NDK-s hadgyakorlat után feljelentett három katonát csempészet miatt. A fiúkat a belső elhárítás nyomására másfél évre előzetesbe tették. Ezután derült csak ki, hogy csak Fekete rosszindulata áll az egész mögött.
- Mi lett a három katonával?
- Sajnos a hadsereg leszerelte őket. – Kovács Sándor lehalkította a hangját. – Később olyan pletykák kaptak lábra, hogy bosszút esküdtek és Fekete szép lassan paranoiássá vált. Egy méternél közelebb senkit nem engedett magához, ezért kénytelen voltam fegyelmi eszközökhöz nyúlni.
Steinhardt lassan lépkedett felfele a dohos lépcsőházban. Az ezredes nem akarta bevonni a hadsereget a nyomozásba, sőt rendelkezésre bocsátotta a törzsőrmester személyi anyagát. Feketének a jelek szerint nem volt élő rokona.
- Persze, eleinte volt bennem harag. – mondta Kiss Zsolt és egyenesen Steinhardtra nézett. – Kiben nem lette volna azok után? De az idő múlásával ez elpárolgott. Ma már inkább csak előre szeretek nézni.
- Mivel foglalkozik most?
- Történelmet tanítok egy középiskolában és emellett a Rendőrtiszti Főiskolán vagyok óraadó.
- Ismeri az Apáca-rétet? – Steinhardt gépiesen vette elő a jegyzetfüzetét.
- Persze, ott van nem messze. – Kiss megvakarta az állát. – Azt nyilván maga is tudja, hogy a főiskola épülete régen zárda volt és a legenda szerint az apácák azon a réten ásták el titokban megszült gyermekeiket.- A férjem nincs itthon. – a szőke hajú, csinos nő hangja komoran csengett, mikor Steinhardt becsengetett Lakatos József lakásába. – De ha itthon lenne, sem beszélne erről szívesen.
- Ön ismerte Fekete Miklóst?
- Bár ne ismertem volna. Mindig is egy részeges, irigy alak volt, aki csak úgy tett, mintha a barátjuk lett volna. Zsoltinak a feleségét akarta elszeretni, el is váltak később. Robit pedig a beosztásából igyekezett kitúrni.
- Ezek szerint barátok voltak? – kérdezte Steinhardt és tekintette a nappali falára akasztott kardokra siklott.
- Nézze, amennyire én tudom, a 82-es szakaszt a bajtársiasság tartotta össze. Kovács ezredes ezt nevelte beléjük és eszerint is éltek. Amíg ez a dolog meg nem történt, a katonák tűzbe mentek érte és egymásért. Ha ő mondott valamit, akkor kérdés nélkül megtették, még Fekete is.
- Hol van most a férje?
- A fémfeldolgozónak dolgozik. Hulladékot gyűjtenek.
- Onnan hiányzik három fegyver? – kérdezte Steinhardt és a fal egyik üres szegletére mutatott.
- Igen. A férjem hazahozott a múltkor három tőrt, de visszavitettem vele, mert nem akartam, hogy bajba kerüljön miatta.
Fehér Róbert résnyire húzta a szemeit és komolyan bólintott. Megnyerő vonásain enyhe mosoly suhant át.
- Tehát megkapta végre, amit megérdemelt.
- Bosszút akart állni rajta a történtekért? – Steinhardt a férfi irodájában ült a XII. kerületi Bizományi Áruházban.
- Eszem ágában sem volt. De az életét meg akartam keseríteni, ezért elterjesztettem azt a pletykát.
- Hmm. Hol volt tegnap a koraesti órákban?
- Kora délután rosszul éreztem magam és hazamentem. – Fehér Róbert elmosolyodott. – Nincs alibim, százados, de pontosan tudom, hogy nem nekem kell igazolnom, hogy hol voltam, hanem magának kell bizonyítékot szereznie, hogy a tetthelyen jártam.
- Borzasztó blama volt ez akkor. – mondta Papp Endre a katonai belső elhárítás alagsori irodájában. – Tudja, rendőr elvtárs, nem jártunk utána, hogy Fekete törzsőrmester mire alapozza a feljelentését. Másfél év múlva pedig kiderült, hogy végig hazudott. A három katona a Belügy nyomására nem tett további lépéseket, de én elvesztettem a beosztásomat.
- Hol lakik, hadnagy elvtárs?
- Nem messze a Rendőrtiszti Főiskolától a Farkasvölgyi úton. – a katona a távolba révedt. - Állítólag régen tényleg farkasok éltek a hegy azon részén. Tudja, a falkának ki kellene vetnie a gyengéket. Szégyen, hogy Kovács ezredes nem tette ezt meg Feketével.
Steinhardt összecsukta a jegyzetfüzetet. Valaki csak megtette.