Ember Zoltán - a hurkos rém
„Teljesen megszakadt a kapcsolatom a testvéreimmel is. Valahogy így alakult, sosem volt egymásra időnk. Azóta sem tudok róluk semmit, kivéve Pistiről, őt én öltem meg.”
Rémisztő erejű szavak egy kegyetlen gyilkos szájából. Ember Zoltán esete példázza, hogy a szociopata (sorozat)gyilkosok újra és újra felbukkannak Magyarország bűnügyi históriájában korra és körülményekre tekintet nélkül. Ember Zoltán, akit elfogását követően a média „hurkos rémként” emlegetett az empátia olyan mértékű hiányát mutatta a bírósági tárgyaláson, mely egyértelművé tette, hogy a rémtetteket egy teljesen eltorzult lelkületű ember követte el.
De mi vezetett oda, hogy ez a férfi 2002 és 2004 között rettegésben tartsa az alig 2000 fő lakosságú apró falut, Szentkirályszabadját?
Ember Zoltán 1962-ben született és gyermekkorát a Veszprémtől délkeletre található Szentkirályszabadján töltötte. A család igen rossz anyagi körülmények között élt és a sanyarú helyzetet csak fokozta, hogy az apa sokat ivott és ennek következtében rendszeresen bántalmazta a feleségét és a gyerekeket. Ember később egy interjúban azt nyilatkozta, hogy sosem szerette az apját, nem rázta meg különösebben a halála sem. Az apa halálát követően az anya egy másik helybéli férfi élettársa lett, minek következtében a család is átköltözött Véghelyi István házába. Ember Zoltán elmondása szerint őt is gyűlölte, mert a bántalmazások ezt követően sem maradtak abba, ugyanis Véghelyi István ugyanúgy az alkohol és az erőszak rabja volt, mint korábban Ember Zoltán apja.
Valószínűsíthető, hogy Ember Zoltán személyiségének eltorzulása is erre az időszakra tehető. A hatvanas-hetvenes évek szocializmusában egy sokgyermekes szegény családnak a Balaton-felvidék egy kis falujában nem volt leányálom az élete. Főleg akkor, ha a családfő folyamatosan fennálló alkoholmámorában állandó terrorban tartotta a családját. Természetesen ez még nem magyarázat arra, hogy Ember Zoltán miért vált azzá a szörnyeteggé, aki képes volt hidegvérrel, különös kegyetlenséggel öt ember meggyilkolni felnőtt élete során, de nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy a férfiben lakozó gonosz ekkor már elkezdhette bontogatni a szárnyait.
Az antiszociális személyiségzavar vagy szociopátia a társadalomba történő beilleszkedés súlyos zavara, mely a „nem szeret, nem szorong, nem tanul” negatív kifejezésekkel írható le a legrövidebben. A szociopaták nem tudják magukat különféle érzelmi helyzetekbe beleélni, mások helyébe képzelni. Kutatások igazolták, hogy az ilyen személyiségjegyekkel rendelkező emberek gyermekkorukban az átlagosnál jóval nagyobb mértékben voltak kitéve agressziónak, családon belüli erőszaknak, nagyfokú stressznek vagy állandó, fenyegetettséggel járó konfliktusnak, melyek súlyos érzelmi traumát okoztak. Ezek hatására az egyén eltemeti magában az érzelmeket és nagyon gyakran erőszakos, az érzelmeket teljesen figyelmen kívül hagyó, agresszív magatartást vesz fel élete során.
Ember Zoltán az általános iskola elvégzése után – 1976 – hentesnek tanult egy ideig, de kirúgták a tanfolyamról, ezért alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Legtöbbször kőművesként dolgozott, de rendszeresen előfordult, hogy Véghelyi István is fizetett neki a ház körüli munkákért. Már fiatal korában elkövetett számos kisebb-nagyobb bűncselekményt, 1987-ig öt alkalommal ült börtönben és összesen 11 különböző büntetőeljárást folytattak le ellene. A férfi 1987 után elköltözött Véghelyi István házából és először egy Ludmilla nevű orosz nővel élt együtt, majd egy Juli nevezetű nővel költözött össze. 1988-ban egy tettlegességig fajuló veszekedés során aztán késsel hátba (!) szúrta a nőt. Juli túlélte az emberölési kísérletet, a bíróság pedig életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt három év börtönre ítélte Ember Zoltánt.
A képen a Szentkirályszabadja mellett lévő elhagyott orosz laktanya látható, melyet évtizedek óta csak szellemvárosnak hívnak a környékbeliek
Az első gyilkosság
A büntetési idő lejártát követően az akkor még csak 29 éves Ember Zoltán elhatározta, hogy meglátogatja gyerekkori szenvedéseinek egyik okozóját, Véghelyi Istvánt. Szabadulásának napján, 1991. október 12. napján felkereste az akkor 85 éves idős embert és egy nagyméretű csavarkulccsal agyonverte, a szentkirályszabadjai Ady Endre utcai házban található értékeket pedig magával vitte. Későbbi vallomásai szerint így akart bosszút állni Véghelyi Istvánon az anyját ért bántalmazások miatt, de egy alkalommal azt is megemlítette, hogy a börtön után nem volt pénze és a faluban tartott szüreti mulatságra mindenképpen el akart menni, ezért kapóra jött neki az idős ember kevéske vagyona.
Az emberölés miatt elrendelt nyomozás során Ember Zoltán is látókörbe került, a nyomozók ki is hallgatták, de mivel semmilyen bizonyíték nem állt rendelkezésre, az ügyet végül felfüggesztették azzal, hogy az elkövető kiléte nem volt megállapítható.
Testvérgyilkosság
A következő nyolc évben Ember Zoltán továbbra is alkalmi munkákból élt és számos alkalomma
l összetűzésbe keveredett a törvénnyel. Volt, hogy felgyújtotta a saját házát vagy felmászott a háztetőre és elkezdte leszórni a cserepeket (mikor a kiérkező rendőrök felszólították, hogy másszon le, lekiabált, hogy „hülye rendőr, gyere fel!”). A helyiek elmondása szerint gyakran lopott is és a pénzt eljátékgépezte vagy biliárdozta a helyi kocsmában. Az állandó pénzszűkének az vethetett volna véget, ha sikerült volna eladni a testvérével közös tulajdonban lévő házukat. Ember Zoltán (a képen jobbra elfogását követően) fel is vetette ennek lehetőségét 1999 júniusában István nevű testvérének egy közös italozás alkalmával, azonban ő nem állt kötélnek. A vita elmérgesedett és Ember Zoltán puszta kézzel megfojtotta 49 éves bátyját. A halál beálltát követően a holttest nyakára fojtókötést hurkolt, a testet egy talicskára kötözte és a falu külterületén elhelyezkedő Pósa-kúria kertjében elásta.
Mivel a tetemet csak hónapokkal később találták meg, a gyilkosság pontos idejét csak hozzávetőlegesen lehetett megállapítani (Ember Zoltán sem tudta vallomásában pontosan megnevezni a bűncselekmény elkövetésének napját) – Ember Istvánt az exhumálás után névtelen sírba temették.
A hurkos rém
Testvére meggyilkolása szabadította el végképp a szörnyeteget. Ember Zoltán lehetőséget látott a pénzszerzésre abban, hogy a faluban sok egyedülálló, idős ember lakott – azt feltételezte, hogy ezek az emberek öregkorukra vagyonokat halmoztak fel. Rengeteg horrorfilmet nézett és felkeltették érdeklődését a különféle fojtási, fojtogatási technikák, ezért szabadidejében hurkok és csomók megkötését gyakorolta. Kihallgatásakor a nyomozók legnagyobb döbbenetére, játszi könnyedséggel kötötte meg a legbonyolultabb tengerészcsomót is. Miután önmagán kikísérletezte az általa legjobbnak és leghatásosabbnak tartott módszert, sátáni tervét megvalósítva, kötelekkel és zsinegekkel felszerelkezve 2002. július 7. napján belopózott a 88 éves Horváth Károlyné házába.
A zajra felébredő idős asszonyt leütötte, a kezét hátra kötözte, majd a nyakára úgynevezett hóhérhurkot (egy kifeszített kötél köré font szorítónyolcast) kötött, a kötél másik végét pedig a bokájára kötözte. Horváth Károlynénak esélye sem volt a szabadulásra és a miután a teste nem bírta tovább a kötéllel a küzdelmet, a csúszóhurok megszorult és saját magát fojtotta meg. Szerencsétlen néni agóniája akár fél óráig is eltarthatott.
Tekintettel arra, hogy a rendőrség ismét nem akadt a gyilkos nyomára, Ember Zoltán 2003. június 22. napján ismét lecsapott. Ezúttal a 83 éves Jankó Pált fojtotta meg ugyanezzel a módszerrel. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói ekkor már sejtették, hogy sorozatgyilkos követi el különös kegyetlenséggel a rablógyilkosságokat, de nem találtak semmilyen nyomot vagy használható tanút, melynek segítségével közelebb juthattak volna az elkövetőhöz. Így utólag persze könnyű okosnak lenni, de egy nagyjából két ezer főt számláló településen a kétezres évek elején még profilozók nélkül is be lehetett volna azonosítani a potenciális tetteseket…
Ember Zolt
án időközben azonban egyre biztosabb volt magában és 2004. március 07. napján ismét felvette ugyanazt a ruhát, amit a korábbi gyilkosságoknál használt, jócskán felöntött a garatra és az éjjeli órákban betört a 82 éves Pintér Károlyné házába. A hóhérhurok alkalmazásával megölte az idős asszonyt és 154 000 Forinttal, valamint némi arany ékszerrel távozott. Ezúttal azonban – vélhetően az alkohol hatására – figyelmetlen volt és a helyszínelést végző nyomozók megtalálták a dns-ét a tetthelyen. Szentkirályszabadján ezt követő kitört a pánik. Az emberek bezárkóztak, riasztókat szereltek fel, vészhívókat telepítettek és a legtöbben kisbaltával az ágyuk mellett éjszakáztak.
A rendőrség a lakossági reakciót (is) látva, hatalmas erőket mozgósított és rövid időn belül
adatgyűjtés keretében feltérképezték (végre) a szóba jöhető elkövetőket. Az eleinte több száz lehetséges gyilkos közül a végén ötvenre szűkítették le a kört, akiktől egyesével dns-mintát vettek, melyet összehasonlítottak a helyszínen talált maradványokkal. Érdekes pszichológiai kérdés lehet, hogy miután levették a dns-mintát Ember Zoltántól, miért nem szökött vagy rejtőzött el a rendőrség elől, miért élte ugyanúgy tovább az életét, mintha mi sem történt volna. A rendelkezésre álló forrásokból nem derült ki egyértelműen, hogy nem tudta, hogy a rendőrség talált valamilyen nyomot az utolsó gyilkosság helyszínén és abban bízott, hogy ezt a gyilkosságot is megússza vagy 2004-re az akkor 42 éves férfi annyira érzéketlenné vált mindenre, hogy az sem érdekelte, ha elkapják.
Miután a gyilkos személyét kizárólag a dns egyezősége igazolta, a rendőrség őrizetbe vette Ember Zoltánt, azonban szükség volt egy beismerő vallomásra is. A dns ugyanis csak azt jelentette, hogy Ember a helyszínen járt, ebből pedig kétséget kizáróan nem lehetett azt mondani (minden felmerült gyanú ellenére sem), hogy ő a gyilkos. A nyomozók és a falu megkönnyebbülésére azonban Ember Zoltán teljes körű beismerő vallomást tett, melynek során elismerte Véghelyi István és bátyja meggyilkolását is. Az ügyben eljáró rendőröket és később a bíróságot is azonban nem ez, hanem az empátia teljes hiánya döbbentette meg. Ember Zoltán ugyanis semmiféle szánalmat vagy emberi érzést nem mutatott áldozatai irányába.
„Nem bánom, hogy gyilkoltam. Nem is sajnálom őket, igaz, nem is haragudtam rájuk. Tudtam, hogy az öregek otthon tartják a lóvét. Nekem szükségem volt a pénzre, hát elvettem tőlük. Rosszkor voltak rossz helyen. Mire összepakoltam, már végük volt. Hogy élveztem-e az ölést? Nem, de nem is zavart a dolog.”
A beszámolók szerint Ember Zoltán arra is csak egy unott ásítással reagált, mikor a Veszprém Megyei Bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte több emberen különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés elkövetése miatt. Miután a Győri Ítélőtábla is jóváhagyta az ítéletet, Ember Zoltánt a szegedi Csillag börtön különleges részlegébe szállították a tényleges életfogytosok közé. Büntetése alatt többször próbálkozott öngyilkossággal, egyszer felvágta az ereit, egyszer pedig nikotint ivott, míg végül 2015. április 24-én a cellájában akasztotta fel magát egy lepedőre. A hurkos rém, aki bevallása szerint csak az édesanyját szerette, 11 évnyi raboskodás után saját magát is megfojtotta.
„Nem hiszem, hogy a halál után létezik folytatás. Megeszik a kukacok az embert, aztán jól van.”
