Csobánka, 1990. 

Rózsa Kázmért és feleségét december 3-ikára virradóra gyilkolták meg. A tettes mindkettőjüket a kertjükben található eperfára akasztotta fel.
- Első ránézésre azt mondanám, hogy elkábították őket valamivel. – a helyszínelésben részt vevő orvos Steinhardtra pillantott. – Ellenállásnak vagy küzdelemnek semmi nyoma.
Kivégzés lehetett.

- A férj hetven, a feleség hatvannyolc éves volt. – Budai, kezében az elmaradhatatlan cigarettával, eddig az adatgyűjtést végző kollégákkal beszélgetett. – 1945-ben költöztek ide Jászladányból. Azóta itt éltek megszakítás nélkül. A kutyaólnál guggoló férfi a fiuk, az az idősebb nő a ház falánál pedig a lányuk.
Steinhardt a nagydarab, göndör hajú nőhöz lépett. Az ötven körüli asszony kisírt szemekkel támaszkodott szürkésfehér családi ház oldalának, melynek alsó harmadába cirill betűkkel véstek valamit.
- Nem tudom, mit jelent. – szipogott Rózsa Júlia. – Apám mindig azt mondta, hogy a háború végén rengeteg orosz katona állomásozott itt.
- Milyen viszonyban volt a szüleivel? – Steinhardt megpróbálta feleleveníteni gyermekkorából orosz tudását, de semmi nem jutott eszébe.
- Három hónapja összevesztem anyámmal, mert nem volt hajlandó segíteni az unokájának.
- Miben kellett volna segítenie?
- Robika szeretett volna venni egy Lada Samarát és kölcsönt kért volna, de nem adtak. – a nő tekintete éleset villant. – Mindig is zsugoriak voltak.
- A testvére mit csinál a kutyaólnál?
- Péter a helyi állatorvos, imádja az állatokat. Roxi is csak az ő kezéből hajlandó enni. Azt a fenevadot még apámék sem merték megközelíteni, nem is tudom, minek tartották.
Rózsa Péter a földön fekvő kutya fejét simogatta. A hatalmas termetű németjuhász legalább 45 kiló lehetett.
- Kimerült a szervezete. – mondta a férfi és kezet nyújtott Steinhardtnak. – Pár nap és jobban lesz.
- Nem akarja megnézni a szüleit?
- Nézze, nyomozó úr, - Rózsa Péter mélyet sóhajtott. – apám és anyám halottak és már nem hozza vissza őket semmi. A család feladata a gyász, a mindenkori rendőrségé pedig az, hogy elfogja az elkövetőt.
Na, ilyet sem hallottam még.
- Hol volt tegnap éjjel, Rózsa úr?
- Sejtettem, hogy megkérdezi, de nyilván ez a dolga. – a férfi maga elé bólintott. – Itt voltam a szomszéd utcában. Harangiéknak beteg a lova és hajnalig az istállóban töltöttem az időt.

Harangi Ferenc széles karimájú, fekete kalapot viselt. Tömött bajsza alatt egy fűszálat rágcsálva nyitott kaput, mikor a két nyomozó becsöngetett.
- Itt volt a Peti igen. – mondta biccentve. – Egész éjjel a Ráróval volt kinn, csak reggel ment el. Arany keze van az állatokhoz, még a Roxi is bírja. Szegény kutya a Kázmér miatt lett olyan, amilyen. Éjszakánként annyira megvadul, hogy még a Peti sem mer olyankor odamenni.
- Azt hallottuk a kocsmában, hogy maga Rózsa Júliát kerülgeti, emiatt pedig összetűzésbe került az apjával.
- A mocskos vénember! – Harangi arca hirtelen eltorzult. – Nem elég, hogy a kutyát tönkre tette, még a lánya életébe is be akart folyton avatkozni. Juli felnőtt nő, elvált attól a baromtól. Úgy él, ahogy akar. Az apjának semmi köze nem volt hozzá. Egyébként is egy erőszakos léhűtő volt világéletében.
- A kocsmáros szerint maga azt kiabálta a múlt héten, hogy megöli Rózsa Kázmért, ha még egyszer meglátja. – mondta Budai csendesen.
- Lehet, hogy mondtam valami ilyesmit, de mit értem volna el azzal, ha megölöm? Meg egyébként is, hiányzik valami a házból?
Steinhardt óvatosan nekidőlt Budainak, nehogy az válaszoljon valamit. A Rózsa-testvérek elmondása szerint semmi nem hiányzott szüleik házából.
- Ha mindenáron kutakodni akarnak, akkor menjenek a tanácsházára. Van ott valami jugó, aki nemrég érkezett és fura dolgokat kérdez.
Radovics Milán acélszürke hajú, idős férfi volt, aki egyenes háttal ült a kis vendéglő teraszán. Steinhardt nem mondta volna meg, hogy betöltötte a hetvenötöt.
- Én csak a bátyámékat keresem, felügyelő. Valamikor erre laktak a faluban. – Radovics elég jól beszélt magyarul. – Tudja, Csobánkáról 1945-ben kitelepítették a svábokat és a helyüket beköltöző magyarok vették át. Kegyetlen idők voltak és helyi szerbek közül jó néhányan úgy döntöttek, hogy a függetlenné vált Szerbia felé veszik az irányt. A zűrzavarban tűnhetett el a testvérem, a felesége meg az újszülött kisfiú. Ma már nem emlékszik rájuk senki, pedig beszéltem szinte minden idős emberrel a faluban.
- Mivel foglalkozik egyébként? – Steinhardt figyelmét nem kerülte el a férfi kézfején lévő seb.
- Ó, erre gondol? – Radovics elmosolyodott. – Kutyakiképző voltam a jugoszláv rendőrségen és a helyi állatorvos megkért, hogy segítsek, de az a németjuhász fékezhetetlen.
- Rózsa Júlia soha nem vált el a férjétől, csak azt mondta. - Budai tűnődve hallgatta Steinhardtot, aki nemrég jött ki a tanácsházáról. - A férjet egy lopott Skodával csípték el Pesten ma hajnalban.
- Akkor ő a mi emberünk?
Hmm. És még kétszer hmm.