Majosháza külterület, 1993. 

- A Pók volt. Elkapta és berakta a hálóba, úgy bizony.
Az alacsony, vastag szemüveges férfi arca eltorzult, ahogy Steinhardtnak magyarázott. A Ráckevei-Duna Majosháza alatti szakaszánál reggelre virradó találta meg a halőr Vad Kristóf holttestét. A férfit nyakon szúrták egy éles tárggyal és a testét egy szákba gyömöszölve a víz alá rejtették. A halőrnek az lett gyanús, hogy a horgászbotok és a felszerelések gazdátlanul hevernek a parton.

- Már megint mit beszélsz össze-vissza, Jancsi?
A Dunához közel a gátoldalban, pár lépésre Majosháza utolsó utcájától apró fabódé állt, mely büfé és italmérés gyanánt szolgált a közelben horgászók részére. A kis kocsma tulajdonosa, egy férfitermetű, széles derekú asszony arrébb lökte a kék nadrágos, szemüvegest.
- Jancsi azt sem tudja, mit beszél. – mondta a nő mély hangon. – A Pók nem létezik.
- De igen és Krisi megesküdött, hogy kiszedi. Csak neki volt a környéken harcsázója.
- A helyi horgászok körében él egy legenda egy óriásharcsáról, - a nő a tenyérnyi széles pultra támaszkodott. – ami ezen a szakaszon él. Állítólag nagyon öreg és több mint száz kiló, ezért csak nagyon ritkán jön fel. Szerintem ez csak amolyan horgászmese.
- Ismerték Vad Kristófot? – kérdezte Steinhardt és elővette elmaradhatatlan jegyzetfüzetét.
- Jól megszedte magát az utóbbi időben, övé a városban vagy négy raktárház.
- Krisi a legjobb barátom volt. – Jancsi arca megint eltorzult a szemüveg mögött. – Azt mondta, ha kiszedi a Pókot, elvisz engem is csajozni.
- Nagy nőcsábász volt az biztos. – mondta a nő keserű mosollyal. – Kristóf azt hitte, pénzzel mindent megkaphat. Állítólag mindig volt nála százezer forint.
- Olyan sok volt? – Jancsi összeráncolta a homlokát és a nyomozóra meredt. – Igaz ez, rendőr kartárs?
Steinhardt nem válaszolt, de közben arra gondolt, hogy összesen kétszáz forintot találtak Vad Kristóf parton hagyott ruháiban. Összecsukta a jegyzetfüzetet és a folyó felé indult.- Tegnap éjjel hárman voltak kinn. – Szedlacsek József gumicsizmában tolta a biciklijét a náddal benőtt partszakaszon. – Kristófon kívül az öreg Baranyi Pista és Füves Laci. Mindketten itt vannak elég gyakran. Az öreget kirúgták múlt hónapban, Laci pedig összeveszett az asszonnyal. Talán külön is költöztek egy kis ideig.
- Látott valami gyanúsat? – kérdezte Steinhardt a vékony termetű halőrt.
- Én ugyan nem. Körbejártam este, akkor még minden rendben volt. Kristófnak külön elmondtam, hogy vigyázzon magára, mert mindenki tudta, hogy mennyi pénze van, de nem érdekelte, amit mondtam, kapása volt éppen. A magamfajta szegényebb embernek pedig könnyen eszébe juthatnak furcsa dolgok a sötétben. Itt van például a büfé. Nem nagyon megy mostanában a Margitnak.
- Milyen messze voltak egymástól a horgászok?
- Nagyjából kétszáz méterre. De annyira sűrű ezen a részen a nád, hogy nem láthatták egymást.
- Mi történt reggel?
- Lássuk csak. - a halőr megállította a biciklit. – Az öreg Pista aludt, mikor kiértem, egész éjjel nem fogott semmit. Lacinak sikerült két harcsát és egy pontyot kiszednie. Kristóf pedig… Már mindent elmondtam a kollégájának.
- Mi történt? – Steinhardt a bicikli első kereke felé intett, melyből hiányzott két-három küllő.
- Elestem valamelyik nap és majdnem kitört az a fránya kerék.
Esés. Horzsolás?
Füves László Majosháza szélén lakott egy vakolatlan házban.
- Nem láttam semmit, biztos úr. – vonta meg a vállát a férfi. – Ráadásul elég nagy szél is fújt az éjjel, olyankor pedig úgy zörög a nád, hogy alig lehet hallani valamit.
- Mit gondol, mi történhetett Vad úrral?
- Mindenki tudta, hogy jól megy a sora. Biztos, valaki kirabolta. Ott van például az a félkegyelmű Jancsi. Folyton Kristóf mögött ólálkodott. Le merném fogadni, hogy az ő keze van a dologban.
Steinhardt az asztalon álló fényképekre nézett és hirtelen eszébe jutott valami.
- Mi a helyzet a feleségével? Úgy hallottam, elköltözött magától.
- Ki mondott ilyet? – Füves László arca vörös lett a haragtól. – Nem történt ilyen, már minden rendben.
Baranyi István egy stégen ült a nádas közepén, mikor Steinhardt rátalált.
- Miért mentem volna haza? – az öreg arcára mély árkokat szántottak az évek. – Hogy ma visszajöjjek? Inkább itt maradtam. Hátha megfordul a haljárás.
- Úgy tudom, Vad Kristóf közvetlenül az Ön háza mellett lakik.
- Ott. Minden reggel végig kellett néznem, ahogy beszáll abba a fene nagy autójába és elhajt.
- Nem kedvelte?
- Eleinte meg akarta venni az én tanyámat is, de nem adtam. Mikor pedig végre rászántam magam, mert kellett volna a pénz, már nem kellett neki. Azt mondta, hogy valami sokkal komolyabb van alakulóban.
- A Pók volt, ugye? – kérdezte Jancsi és a szemüvege egészen bepárásodott.
Lehetett volna Ő is. mosolyodott el Steinhardt magában. De nem ő volt.