Budapest, 2012.

Az irodaház első szintjén nagy volt a nyüzsgés. Az emberek élénken beszélgetve, csoportokba verődve álldogáltak a folyósón és megpróbálták kitalálni, hogy mi történhetett. Ellentétben velük, Budai egyáltalán nem akart kitalálni semmit. Egykedvűen várta, hogy az alacsony orvos végezzen a vizsgálattal és közben titkon abban reménykedett, hogy a doki kizárja az idegenkezűséget.

A holttest elhelyezkedéséből ítélve Rojtos Lajos hanyatt esett a székével együtt, miközben annak két első lábát a levegőbe emelve, a két hátsón hintázva üldögélt az íróasztalánál. Az esés következtében úgy beverte a fejét, hogy pár pillanat alatt az életét vesztette. Munkahelyi baleset. Nem gyakran, de előfordul az ilyesmi. Budai a szájába vett egy cigarettát és tűnődve nézett végig az egyszemélyes iroda berendezésen. Íróasztal, rajta számítógép, papírok, egy levélbontó kés.
- Nem tudom azt mondani, hogy baleset volt. – mondta az orvos, arcán torz mosolyba rendeződtek a ráncok. – Úgy tűnik, alezredes, hogy ezt magának kell kiderítenie.
Francba!
A társaság, amely az irodaház egész emeletét bérelte, szerencsére nem bízott eléggé az alkalmazottaiban, ezért a folyosó három pontjára is kamerát szereltetett fel, hogy kiszűrje, melyik dolgozó érkezik később a munkába vagy hagyja ott időnél hamarabb. A felvételek nem rögzítettek minden négyzetcentimétert, de összevetésük után megállapíthatóvá vált, hogy összesen öten jártak a délelőtt folyamán Rojtos Lajos irodájának környékén.
Losonczi Zoltán világos inget és sötét szövetnadrágot viselt. Fiatal kora ellenére rengeteg szarkaláb és ránc vert árkot a szeme körül.
- Soha nem gondoltam volna, hogy ebben az irodában egyszer meghal valaki. – mondta miután belépett a tetthelyre. Az áldozat testét már korábban elszállították.
- Milyen viszonyban volt Rojtos Lajossal? – kérdezte Budai.
- Jó arc volt. – vonta meg a vállát Losonczi. – Sokat röhögtünk az öreg Medovarszkin a cigizőben.
- Látta Rojtos urat hintázni a székén valaha?
- Ühüm. – a férfi kutatóan nézett körül a szobában. – Volt egy ólomüvegből készült félgömb alakú levélnehezéke az asztalon. Elvittem volna, de úgy látom, már lenyúlta más.
- Információnk szerint maga erre jött kezében egy dossziéval a reggeli órákban.
- A kamerák, ugye? Ha rajta vagyok a felvételeken, akkor biztosan úgy volt.
Hargitai Eszter átlagos testalkatú, rövid, fekete hajú nő volt. A szája pengevékonnyá záródott, mikor Budai belépett az irodájába.
- Én vagyok ennek az osztálynak a vezetője. – a nő orra remegett az idegességtől. – A vezetőség így is leépítést akart, de most már biztosra veszem, hogy engem fognak kirúgni.
- Miért akart ma beszélni Rojtos Lajossal?
- Lajos nagyon jó elemző, de ugyanakkor egy link alak is volt. Összeszűrte a levet Kovács Hajnival és előfordult, hogy az irodában csinálták. Figyelmeztetni akartam, hogy nem tűröm tovább, ez itt egy munkahely.
- Sikerült meggyőznie?
Hargitai elpirult és megigazította a testhez simuló farmernadrágját, majd Budai szemébe nézett.
- Én vagyok az osztályvezető, itt mindenki azt teszi, amit mondok neki.

Iglódi Endre nagydarab, kövér férfi volt. Az íróasztalán különböző iratok és ételmaradványok sorakoztak. Budai észrevett két levélbontó kést és egy porcelán hamutartót is a főként szalvétákból álló szeméthalom alatt.
- Ez már az ötödik hely, ahol az elmúlt hét évben dolgoztam. – mondta szuszogva Iglódi. – De mindegyik cég ugyanolyan. Mindenki összejön mindenkivel, mindenki féltékeny mindenkire és mindenki félti az állását. Itt most meghalt valaki, na, bumm. Százszor mondtam annak a hülyének, hogy ne hintázzon, mert hanyatt fog esni. Igazam lett?
- Jól ismerte Rojtos urat?
- Maradjunk annyiban, hogy nyílt titok volt a létszámleépítés az osztályon, de ő volt az egyetlen, aki nem volt veszélyben.
- Miért?
- Arról talán kérdezzék meg Losonczit. Ő volt a haverja, még akkor is, ha folyton rivalizáltak Hajni miatt.
Kovács Hajnalka csinos, szőke hajú lány volt. Vörös szemekkel nézett fel a monitor mögül, mikor az alezredes belépett az irodába.
Könnyek viszont nincsenek.
- Nekem ez nagyon sok. – mondta Hajnalka csendesen. – Szerelmes voltam Laliba, de tegnap este szakítottunk. Ma meg ez történik.
- Miért szakítottak?
- Megtudtam, hogy mással is kavar a hátam mögött.
Hirtelen kinyílt az ajtó és alacsony, köpcös ember lépett be az irodába.
- Elnézést, nyomozó úr. – mondta tisztelettudóan. – A ma délutánt kivettem még a múlt héten és most mennem kellene. Másodállásban teniszoktató vagyok.
- Ne keverd össze a kabátokat, András! – szólt utána Hajnalka, miután Budai intett a középkorú férfinak, hogy mehet. Aztán hirtelen eszébe jutott valami. A folyosó végén lévő fogasnál érte utol Medovarszki Andrást, akinek a vállán már ott lógott egy tenisztáska és éppen két vörösesbarna széldzsekit nézegetett. A tisztára törölt, ólomüvegből készült színes levélnehezéket végül nem a teniszlabdák között, hanem Medovarszki kabátjának belső zsebében találták meg.
- Nem tudom, hogy kerül ez ide. – mondta a férfi elkerekedett szemmel. – Nem vagyok tolvaj. Egyébként is kétszer annyit kell dolgoznom, mint a többinek, hogy emberszámba vegyenek.
Budai bólintott. Kétszer. Hát persze!