Budaörs, 2012

Tolvaj János halálát néhány órával ezelőtt jelentette a felesége. A nő elment vásárolni és mire visszaérkezett, a kanapén ülve a találta a férjét. A nyakában egy konyhakéssel.

- Mit a helyzet? – kérdezte Budai az alacsony dokit, aki egy nagyítóval böngészte az áldozat sérüléseit.
- Meg kell mondjam, ez nem szokványos. – a kis ember felegyenesedett és elgondolkozva az alezredesre tekintett. – Az arca púderes és még egy kis csillámpor is van rajta, de elég elnagyolt, mintha nem lett volna ideje befejezni.
- Festette magát?
- Ráadásul a teste fizikai jeleiből ítélve enyhe izgalmi állapotban is lehetett, mikor a halálos döfés érte.
Farsangkor mindig megőrülnek. Budai kinézett a budaörsi Koszorú utca közepén álló társasházból a késő délutáni égre, ahonnan a korán előmerészkedő hold dülledt szemként bámult vissza rá.
- De azt maga sem gondolja, hogy itt ült és hagyta, hogy megöljék?
- Nem. – a doki megvonta a vállát. – A körme alatt találtunk bőrfoszlányokat. Valószínűleg védekezett, és mikor a késsel leszúrták, hátradőlt a kanapéra dőlt.
- Mikor lesznek meg a laboreredmények?
- Két hét, főleg, mert mintát kell vennünk mindenkitől a környékén. Már, ha adnak.
Tolvajné Román Anikó hamuszürke arccal állt a lépcsőházban. Egyik kezében cigarettát, a másikban egy pohár bort tartott.
- A kollégái azt mondták, most már igyam meg, ha elkezdtem. – mondta reszketve. – Nem tudtam, hogy így nem lehet kihallgatni engem.
Talán jobb is, ha iszik.
- Voltak a férjének furcsa szexuális szokásai?
- Nézze, uram. – a nő egészen elfehéredett. – Bizonyos emberek állítottak bizonyos dolgokat a férjemről, de soha nem tudták bizonyítani. Azért költöztünk ide, hátha végre nyugtunk lesz.
- Mennyi ideig volt távol?
- Összesen másfél órára mehettem el.
Budai kicsit közelebb hajolt, figyelmét nem kerülte el, hogy Tolvajné arcán elkenődött a festék.
- Ide tudná adni az üzletben kapott nyugtát?
- Sosem tartom meg.
Harmati Pál a nyakát nyújtogatva állt egy fürdőköntösben lakása ajtajában. Szemmel láthatóan mindent tudni akart a nyomozók munkájáról.
- Igen, itthon voltam a délutáni órákban. – mondta Budainak. – De nem hallottam semmi furcsát, csak az Asztalos gyerekek üvöltöztek szokás szerint. Most, hogy itt a farsang és királylánynak öltöznek vagy minek, napok óta kiabálnak.
- Jól ismerte Tolvajékat?
- Azt nem mondanám. Bár ezen a szinten csak három lakás van, én senkit nem láttam gyakran. Van már gyanúsítottjuk egyébként?
- Miért érdekli ennyire?
- Azt hallottam a házmestertől, hogy – a férfi suttogóra fogta a hangját. – Zsanett eggyel feljebb összeveszett a múltkor Tolvajjal. Szerintem érdemes lenne őt megkérdezni.
- Mik ezek a vágások a nyakán?
- Mindig lefürdök, amikor hazajövök a munkából. – Harmati összébb húzta magán a köntösét. – Most meg is borotválkoztam, de közben megvágtam magam.

Budai megtapogatta a zsebében lapuló cigarettás dobozt és az emeleten lévő harmadik lakás felé indult. Az ajtóban egy egyenruhás rendőr társaságában két fiatal lány állt jelmezben. A nagyobbik – aki úgy tizenhat éves lehetett – zombinak volt maszkírozva, míg legalább öt évvel fiatalabb húga aranyszárnyú angyalnak öltözött.
- Hol vannak a szüleitek?
- Sokáig dolgoznak. – felelte a nagyobbik lány gyűlölettel teli hangon, Budai emlékezett a szóbeli jelentésekből, hogy Noéminek hívják. – Ilyenkor mindig egyedül vagyunk.
- Halottatok vagy láttatok valami furcsát ma délután?
- Nem. – Noémi csípőre tette nedvedző kelésekkel és vörös sebekkel kifestett karját. – Mikor hagynak minket békén?
– Mindig a nővéred beszél helyetted is? – kérdezte Budai a kisebb lánytól.
- Hagyja békén! – Noémi a húga elé lépett. – Inkább kapta volna el azt a bűnözőt!
Kulcsár Zsanett először csak résnyire nyitotta ki az ajtót.
- Mióta ideköltöztek, gyűlöltem Tolvajt. – köpte a szavakat utálattal. – Alattomos, sunyi ember volt a legrosszabb fajtából. Az apámra emlékeztetett.
- Azt hallottam, összevesztek valami pénzen.
- Mikor megmondtam neki a véleményem, le akart fizetni. A maguk besúgója, Harmati nyilván csak ezt értette. De egyébként a felesége hibája az egész. Jól ismerem a fajtáját. Iszik, félremegy, nehogy otthon kelljen lenni. Aztán meg úgy tesz, mintha meg lenne lepődve.
- Maga hol volt délután?
- Maga a nyomozó. Derítse ki.
A ház előtt állva Budai mélyet szívott a cigarettából és szomorúan sóhajtott. Ahogy a helyszínelők elkezdték kihordani a felszerelésüket, az alacsony orvos lépett mellé.
- Transzvesztita volt, ugye?
Na, ezért nem vagy nyomozó, dokikám!