Egyperces Krimi

2015.dec.02.
Írta: N. Nagy Zoltán Szólj hozzá!

1945

Egyperces krimi 45.

Csobánka, 1990. 

Rózsa Kázmért és feleségét december 3-ikára virradóra gyilkolták meg. A tettes mindkettőjüket a kertjükben található eperfára akasztotta fel.
- Első ránézésre azt mondanám, hogy elkábították őket valamivel. – a helyszínelésben részt vevő orvos Steinhardtra pillantott. – Ellenállásnak vagy küzdelemnek semmi nyoma.
Kivégzés lehetett.

Tovább

Háztartási baleset

Egyperces krimi 44.

Budapest, 2013. 

- Balesetnek tűnik. – mondta a fiatal, zselés hajú nyomozó és Budaira tekintett.
Az alezredes nem válaszolt. Komótosan rágyújtott egy cigarettára és fürkésző pillantást vetett a holttestre. Kovács Angéla a négyemeletes panel második és harmadik emelete közötti lépcsőfordulóban feküdt. Karjai teste alá csavarodtak, koponyája véres volt, tűsarkú cipőjének tíz centi hosszú sarka és vörös körmei letörtek.

Tovább

Ember Zoltán - a hurkos rém

„Teljesen megszakadt a kapcsolatom a testvéreimmel is. Valahogy így alakult, sosem volt egymásra időnk. Azóta sem tudok róluk semmit, kivéve Pistiről, őt én öltem meg.”
Rémisztő erejű szavak egy kegyetlen gyilkos szájából. Ember Zoltán esete példázza, hogy a szociopata (sorozat)gyilkosok újra és újra felbukkannak Magyarország bűnügyi históriájában korra és körülményekre tekintet nélkül. Ember Zoltán, akit elfogását követően a média „hurkos rémként” emlegetett az empátia olyan mértékű hiányát mutatta a bírósági tárgyaláson, mely egyértelművé tette, hogy a rémtetteket egy teljesen eltorzult lelkületű ember követte el.

Tovább

Holló a hollónak

Egyperces krimi 43.

Szentendre, 2000. 

Steinhardt gondterhelten ráncolta a homlokát és idegesen végigsimított a kockás jegyzetfüzet tetején. Takács Iván főhadnagyra a Szentendrei Rendőrkapitányság mellékhelyiségében talált rá az esti váltást követően a takarítást végző polgári alkalmazott, özvegy Gulyás Péterné. A szolgálatot befejező férfit hátba szúrták egy ollóval, a földre eső testet pedig hosszú perceken keresztül rugdosták.
Rendőrgyilkosság a rendőrségen. A lehető legrosszabb kombináció.

Tovább

Hárompontos

Egyperces krimi 42.

Budapest, 1999.

Farkas Sándort egy használaton kívüli, rozsdás késsel ölték meg, melyet az áldozat mellett találtak meg. A tettes háromszor szúrta nyakon vele a középiskolai biológia tanárt. A helyszínelők hamar kiderítették, hogy a gyilkos fegyver valószínűleg egy húsz évvel ezelőtti étkészlethez tartozik, melyet már nem lehetett kapni.

Tovább

Negyven felett

Egyperces krimi 41.

Csepel, 2012.

- Ez több, mint egy negyven éves autó, főnök. 1959-es Opel Rekord.
Budai megvonta a vállát. Soha nem izgatták nagyon az autók, most is inkább a mellette fekvő férfi holttestére volt kíváncsi. Mészáros Ottó fejét egy csavarkulccsal verte szét valaki tegnap este. A gyilkos fegyvert és az áldozatot a Csepel Művek területén lévő raktárak egyikében működő autószerelő-műhely előtt találta meg a biztonsági őr hajnalban.

Tovább

Majdnem negyven

Egyperces krimi 39.

Budapest, 2005. 

Molnár István két méter magas, erős testalkatú férfi volt még holtában is. A helyszínelést végző kollégák alig fértek be a hason fekvő áldozat mellett az apró konyhába.
- Hátulról ütötték le. – mondta a ráncos képű, alacsony orvos és összecsukta a táskáját. – Valami tompa tárgyat keressen.

Tovább

Öt holttest a kútban - Jancsó Ladányi Piroska rémtörténete

Eheti rendhagyó bejegyzésünk írása előtt sokat hezitáltam, mert az események feldolgozására az elmúlt években már igen nagy részletességgel sor került. Éppúgy, mint korábban Farkas Helga esetében. Azonban ahogy Helga ügye, mai témánk is megkerülhetetlen a magyar bűncselekmények hosszú históriájában, ráadásul ebben az esetben is felbukkannak olyan titokzatos, soha fel nem derített mellékszálak, melyek egy egészen sötét árnyalatot is adnak az egyébként is horrorisztikus történetnek. 

Tovább

Hamis dollár

Egyperces krimi 38.

Budapest, 2004.

- Nem én öltem meg. – Zámbó Antal beletúrt hullámos, ősz hajába és Budaira nézett. – Értse meg, hogy nem én voltam. Ebben az ügyben én vagyok az áldozat.
Téglási Zsolt holttestére a barátnője talált rá a szállodai szobában. A férfit tizennégy késszúrással ölték meg, a szájába pedig egy feketére festett tízezrest tömtek.

Tovább
süti beállítások módosítása