Egyperces Krimi

2015.dec.29.
Írta: N. Nagy Zoltán 81 komment

Született gyilkosok - Bene László és Donászi Aladár

Nehéz elhinni, de mégis igaz, hogy a magyar társadalom a kilencvenes évek elején kitermelt magából két olyan embert, akik tudatosan felvállalták a bűnöző életformát és összeállva kegyetlen rablógyilkosságokat követtek el az ország területén. Donászi Aladár és Bene László gengszternek tekintette önmagát és nem foglalkozott azzal, hogy az általuk elkövetett bűncselekmények közben mások meghalhatnak. Két született gyilkos története következik, akiknek az emberi élet fabatkát sem ért, és akik neve feketén égett bele a magyar bűnügyi krónikák könyveibe.

Tovább

Gyilkosság Karácsonykor

Egyperces krimi 53.

Budapest, 2011. 

Az ember azt hihetné, hogy a szeretet ünnepén nem történnek gyilkosságok, de Budai pontosan tudta, hogy ez nem így van. A több napon át tartó családi összejövetelek mindig felszínre hozzák a lappangó ellentéteket. Meg sem lepődött, mikor december 26-án délután csörgött a telefonja. A hívás azonban nem a központból, hanem a patológiáról jött.

Tovább

Fenyővásár

Egyperces krimi 51.

Budapest, 2002. december 18.

Váraljai Márkot az utolsó sor fa alatt találták meg. A gyilkosa egyetlen, hátulról a fejére mért ütéssel ölte meg, a testét betekerte a hálózó géppel és a sűrűn egymás mellett álló fenyőfák alá rejtette. A Flórián téren nagy volt a nyüzsgés, a helyszínt biztosító rendőrautók mögött nagyon sokan bámészkodtak, mintha az egész kerület tudni akarta volna, mi történt.

Tovább

Jót s jól!

Egyperces krimi 50.

Budapest, 2008.

Frankó Mihály holttestére az egykori úttörőtábor területén, a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központ erdős részén találtak rá a futballpálya mögött. A tettes egy fához kötözte és egy késsel átvágta a torkát.
- Valami rendezvény volt itt tegnap este. – mondta az adatgyűjtés végző nyomozó Budainak. – A Krimiírók Egyesülete tartott vacsorát.
Van ilyen egyesület?

Tovább

Sötét kapualj

Egyperces krimi 49

Budapest, 2013.

Hidasi Ervin holttestére este nyolc körül találtak rá a házuk előtti kapualjban a Nagy Fuvaros utca Mátyás tér felé eső részén a VIII. kerületben.
- Hátulról ütötték le. – mondta az alacsony orvos és Budaira pillantott. – Ez elég rossz környék, mindennaposak a rablások.
- Maga most már nyomoz is? – kérdezte az alezredes vigyorogva, miközben füstszűrőig szívta a cigarettát.
Az orvos megvetően felhorkantott.
- Tudja, hol talál. – morogta és a beszállt a helyszínelők kék-fehér Fordjába.

Tovább

Balogh Lajos, a százhalombattai szörny (18+)

Vannak olyan sorozatgyilkosok, akik anyagi haszonszerzés miatt követik el aljas tetteiket. Ilyen volt például Ember Zoltán vagy Filó Margit. Vannak olyanok, akik nem tisztelik az emberéletet és saját sötét céljaik elérése érdekében lelkifurdalás nélkül átgázolnak mindenen és mindenkin. A leggonoszabbak azonban élvezetből ölnek. Azért, mert elégedettséggel tölti el őket az érzés, hogy elvehetik más életét. Ha fellapozzunk a magyar bűnügyi krónikákat, nem sok ilyen szörnyeteggel találkozzunk. Balogh Lajos azonban közéjük tartozik. Magyarország legelvetemültebb gyilkosát négy ember meggyilkolásáért ítélték életfogytig tartó fegyházbüntetésre 1995-ben. Mivel az akkori Büntető Törvénykönyv még nem tartalmazta a tényleges életfogytig tartó büntetés lehetőségét, a feltételes szabadságra bocsátás ideje 25 év eltelte után, 2020-ban jöhetett volna el Balogh Lajos számára. A férfi vonatkozásában azonban a börtönben elkövetett erőszakos bűncselekmény miatt további 5 évvel kitolták ezt a dátumot és a feltételes szabadlábra helyezés időpontja csak 2025-ban jön majd el. Balogh Lajos 59 éves lesz akkor.

Tovább

A mérnök halála

Budapest, 2015.

Budainak fogalma sem volt arról, hogy Kardos miről beszél. Rendes volt a kölyöktől, hogy kikérte a segítségét ebben az ügyben és neki is jól esett, hogy a kényszernyugdíjazás után néha még megkeresik, de ezúttal tanácstalan volt. A Facebook-ot és az e-mail-t még értette, de a twitter és a viber teljesen ismeretlen kifejezések voltak számára. Ha hallotta is őket valaha, akkor sem tudta, hogy mire használják ezeket manapság.

Tovább

Egy tehetségkutató margójára

Egyperces krimi 47.

Budapest, 2007.

Budait a legkevésbé sem érdekelte, hogy az országos kereskedelmi csatorna munkatársai halálra vált arccal rohangálnak a tv-stúdió területén. Egyáltalán nem nézett televíziót, így nem jelentett számára megrázkódtatást, hogy a főműsoridőben lévő tehetségkutatót meg kellett szakítani. Kivett egy szál cigarettát a zsebében lévő dobozból és megpróbált a tetthelyre koncentrálni.

Tovább

Csőtörés

Egyperces krimi 46

Budapest, 2012.

- Csőtörés volt tegnap délután. A helyszínelők is itt álltak meg. – mondta az egyenruhás rendőr, miután Budai leállította a szolgálati autót II. kerületi Balogh Ádám utca és Hegyi utca sarkán. Ahogy a kerítés mellett a kék tábla is jelezte, a Balogh Ádám utca innentől kezdve zsákutca volt, de felhajtani a piros-fehér táblákkal körbe rakott útfelbontás miatt nem lehetett. – Jobbra a második ház lesz az.

Tovább
süti beállítások módosítása