Budapest, 2003. 

Budai elharapta a cigarettát, mikor a helyszínelést végző kollégák a bezacskózott kártyalapra mutattak.
Piros ász. Ez már a harmadik, a keservit!
A VII. kerületben két nyugdíjas asszonyt öltek meg az elmúlt három hónap alatt és úgy tűnt, özvegy Horváth Jánosné a harmadik áldozat. A gyilkos minden esetben a magyar kártya egy lapját hagyta a holttesteken, miután végzett velük. Eddig két királyt és most egy ászt.

- Ezúttal is ugyanúgy történt. – mondta az adatgyűjtést végző nyomozó. – Az áldozat ajtót nyitott, torkon szúrták és kirabolták.
- Mi hiányzik?
- Megtaláltuk a tegnapi nyugdíjszelvényt, de pénz nincs a lakásban. A tettes az egyedül élő idős asszonyok pénzére megy, de az rejtély, hogy mire kellenek az a kártyalapok.
- Csak ebben a hónapban kerültem át erre a részére a kerületnek. – a fiatal postás átvetette a vállán a kopott bőrtáskát és megvonta a vállát. – Előtte másik utcákban voltam.
Pont ott, ahol a korábbi két gyilkosság történt.
- Mikor látta utoljára Horváth Jánosnét?
- Tegnap dél körül kézbesítettem a nyugdíjakat abban a házban. Nem volt semmi különös, a néni átvette a pénzt, aláírta a szelvényt és kész.
- Látott valami gyanúsat a lépcsőházban?
- Nem. – a postás elgondolkozva babrálta zöld kabátját. – De most, hogy mondja, eszembe jutott valami. A körfolyosóról le lehet látni a ház belső udvarára. Ugyanaz az ételfutár mászkált ott, aki akkor hagyta el az épületet, mikor megérkeztem. A nyugdíjak kiosztása lassan megy és legalább egy órája ott voltam már mikor újra láttam. Akkor elég furcsának találtam ezt.A közös képviselő hosszú, szőke hajú nő volt. Budai tudta, hogy mindhárom áldozat házának ugyanaz a cég látta el a közös képviseletét, de ebből nem lehetett messzemenő következtetéseket levonni, tekintettel arra, hogy a kerület házainak 99 százalékával ők álltak szerződésben.
- Radványi Laura. – nyújtotta előre a nő a kezét. Meglehetősen kemény, férfias kézszorítása volt. – Ismertem Horváth Jánosnét, igen. Az összes lakógyűlésen ott volt mindig.
- Egy-egy ilyen alkalommal nem voltak veszekedések?
A nő megfontoltan bólintott és elkomorodott.
- Nem egymással vitáztak, hanem velünk. Ezek az öregek nem mindig értették meg elsőre, hogy mi csak az ő érdekeiket tartjuk szem előtt.
- Mit gondol, lehetett Horváth Jánosnénak haragosa?
- Annak a szegény kis öregasszonynak? – Radványi Laura elgondolkozott. – Kizártnak tartom. Annyira rossz volt a szeme, hogy a tájékoztatóinkat is mindig felolvastatta valakivel.
- Szokott kártyázni? – kérdezte Budai és az irodában lévő szekrény felé intett. A felső polcon néhány pakli magyar kártya, egy ’Gazdálkodj okosan’ társasjáték és három dobókocka hevert.
- Néha a kollégáimmal itt maradunk és bulizunk egy kicsit. – a nő felemelte a mutatóujját. – Tudja, mi jutott eszembe? Az egész ház hallotta a legutóbbi gyűlésen, hogy Horváth néni a konyhaasztalban tartja a nyugdíját. Végig erről kotyogott.
Fazekas András borzas hajú, kopaszodó férfi volt a másodikon. Valószínűleg meztelen lehetett, mikor Budai csengetett és csak magára kapott egy bokáig érő, hosszú barna kabátot, mert csupasz mellkasa kivillant a ruha alól. Kelletlenül tessékelte be Budait a könyvekkel és újságokkal teli nappaliba.
- Ha jól tudom, maga korábban a kerület másik részén lakott.
- Pár hete költöztem át ide. – a férfi kényszeredetten elmosolyodott. – Elsősorban anyagi megfontolásból.
- Mivel foglalkozik?
- Irodalomtanár vagyok, de mióta elváltam, rá kellett jöjjek, hogy egyedül nehéz boldogulni manapság.
- Azt tudja, hogy abban a házban, ahol a korábban is lakott, szintén megöltek egy idős asszonyt?
Fazekas András arcán követhetetlen gyorsasággal hullámoztak az érzelmek.
- Azt hiszi, hogy közöm van ezekhez a szégyenletes dolgokhoz?
- Én csak egy egyszerű kérdést tettem fel. – Budai megtapogatta a zsebében a cigarettásdobozt és az asztalon szétszórva heverő könyvekre tekintett. Hirtelen meghűlt az ereiben a vér. – Ezt, hogy magyarázza?
A könyv, amire mutatott egy véres kést ábrázolt a borítóján. „Hírhedt sorozatgyilkosok ismertető jegyei”.
- Mi köze hozzá? – a férfi szinte már rikácsolt és eldobta a könyvet a sarokba. – Postán rendeltem, ha tudni akarja. Mi lesz most? Bevisz?
- Elfelejtettem egy vacsorát kivinni, ezért mentem vissza a házba. – Tóth Gergely unott arccal rágózott. – Horváth nénit szerettem ám nagyon. Haláli öregasszony volt. Már akkor kiszúrta a negyedikről, hogy rossz kedvem van, mikor még csak a kapunál jártam.
- Mi a helyzet a másik kettővel? Akik szintén magától rendeltek ebédet? Azokat is megölte? – Budainak hirtelen elege lett ebből a nyomozásból. Kártyalapok?
- Hívjak ügyvédet? – Tóth hátradőlt a széken és a kihallgató falaira bámult. – Sokba fog ez kerülni maguknak.
Budai hirtelen felnevetett és nagyot csapott az asztalra. Kártyalapok!